Egykoron születtünk...


Létrehozva: 2012. február 19. 23:39:53 | Megtekintve: 5091x | Kategória: Mindenféle | Utolsó módosítás: 2012. április 10. 18:35:43 [Fery]

Szerző: IsmeretlenNem emlékszem rá hol találtam....de szenzációs. Őrülnék ha jelentkezne a szerző.

És most azokról, akik 1970 előtt születtek.Akik 1970 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg! Gondolj csak bele, akik 1970 előtt születtek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.
Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, sokunknak még autó se nagyon.

Viszont ma már bizton tudjuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom.
A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem...

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent a pet-palackos ásványvíz.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy Mobil. Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)

Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on edződött átlagos, elhízott amerikai kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a hagymára, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit nem tettek bele) és mégis itt vagyunk.Mi speciel fogyasztottunk vizes-cukros kenyeret, vagy ami még durvább vizes-sós kenyeret, mai mércével mérve ezek "halálos" mérgek! Mi mégis megettük, és még mindig itt vagyunk, egészségesebben mint sok mai fiatal, akik olyannyira figyelnek táplálkozásukra és életmódjukra. Nekünk még kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük (nem 0,3-0,5 literes pet-palackban vettük tele tartósítószerrel). Karácsonykor és Mikuláskor, két pofára zabáltuk a mikulás csokit meg a szaloncokrot. Nem számított a koleszterin, lemozogtuk. Manapság mind ehetetlen.
Mosatlanul ettük a fáról (a gyakran éretlen) gyümölcsöt, a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedhettek meg a még háborítatlan nyugalomban, a Domestos előtti korban.

Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videó lejátszója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, XBoxról, Videó játékról, 64 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, surround Soundról, Internetről, fitness-Club kártyáról, MP3-4-5 lejátszóról vagy mobiltelefonról.

Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán (élőben, személyesen), a focipályán vagy a ping - pong asztaloknál, vagy ha mégsem, akkor egyszerűen felcsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellett megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők autóval...

Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk.Nem volt 20 ponton záródó biztonsági záras acélajtónk, sőt sokszor egyáltalán be sem zártuk az ajtót amikor lementünk játszani. Mégsem aggódtunk egyfolytában, nyugodtak voltunk (nyugodtabbak, mint ma). Embertársaink tényleg társak voltak, nem ellenségek.

A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek.

Sőt!

Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség.
Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.

Ezek voltunk MI. Boldog hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.



Támogasd az oldalt!

Hozzászólások

TibornedrFerenczy2012. március 2. 17:37:10Válasz
Bárki is írta, nagyon igaz....és a jóval 70 előttiekre fokozottan.
marika.ani@gmail.com2014. október 27. 00:43:24Válasz
Valahol a neten már találkoztam vele, képekkel volt illusztrálva, s ez a szöveg volt alámondva. Van olyan is, hogy a ' 70-es évek szülöttei.
Tsims022016. november 21. 16:54:17Válasz
Hú hallod! Már olvastam párszor a frászbukon is, de mindig elámulok rajta. Bizony mi voltunk és túléltük. Sőt.... De sajnos túl sokan elfeledték közülünk is. Így volt ez és szép volt.
Felhasználónév:
e-Mail cím:
Üzeneted szövege: