Majd csak lesz valahogy


Létrehozva: 2014. július 2. 16:32:09 | Megtekintve: 1850x | Kategória: Po-Fi (Politikai Fikció) | Utolsó módosítás: 2014. július 6. 21:23:33 []


Szerző: Matteo
Józsi bácsi az ágy szélén űlve nézte a feleségét, ahogy az a sparhert meg a mellette lévő asztal körül tett-vett. Valami kajafélét próbált készíteni egy fonnyadt fej káposztából, és néhány egérrágta répából. Józsi szipákolt egy kicsit, köhintett.
- Jaj, apucikám, - nyavajgott Teri, a felesége, - nehogy beteg legyél!
- Dehogy leszek. Csak egy kicsit megfáztam.
Józsi elővette lepedőből kivágott zsebkendőjét, kifújta az orrát, majd a melegítő zsebébe visszagyűrte.
Végignézett a nappalin. Ez volt a nappali. Most már olyan mindenes helyiség. A ház másik három szobáját nem használták, nem is fűtötték. A bútorokat ott letakarták, és csak a ritkán használt holmikat tárolták ott. A valamikor "amerikai konyhás" nappali lett a lakhely. A kinti kazánt se használták, ami padlófűtéssel tartotta volna melegen a házat, mert sok fát, szenet zabált. A gáztüzhely a múlté, az elektromos rezsó is, még két éve előbányászta ezt a sparherdtet, és azt eszkábálta össze a nappali kiépített díszes kandallójával.
Kinézett az ablakon, illetve annak épen maradt ablakszemén, a többit fólia, deszka, papír borította. Nem volt se pénz, aztán már üveges sem, aki megcsinálta volna. Ronda szeptember végi idő volt, korán beköszöntött az ősz. Az utca tulsó oldalán volt Sanyáék háza, de már másfél éve senki nem lakik ott. Jó szomszéd volt, régen együtt sörözgettek, egymásnak segítettek a kertben, de egy éjszakán jött egy autó, felismerte a fiúkat, összepakoltak, és elmentek a feleségével. Még csak el se köszönt. A gyerek kint élt Belgiumban, a vasfüggöny felhúzása előtt két nappal "megszöktek".
Eszébe jutott az ő fia és lánya. Egy éve semmi hír felőlük, akkor is csak levél, hogy majd magukhoz veszik őket Eszéken, hisz mindketten ott laktak. Egy éve a fiát, a Kisjóskát a szeme láttára vitte el a gárda. Már az utcán látta, hogy jön a Fordjával, írta levélben, hogy jön, majd a háztól ötven méterre megállították, a Ford volánja mögé beült egy gárdista, meg még ketten a gyerekkel, és elhajtottak. Mire odaért, már csak két milicista maradt ott, akik elzavarták. Hazaáruló a gyerek, most majd megkapja a magáét. Pedig csak újságíró volt valamikor öt éve, ekézte is a kormányt a cikkeivel. Az asszonyt is ez miatt bocsájtották el, adminisztrátor volt a helyi tűzoltóságnál. Azóta munkát se kapott. A gyerekről is csak annyit hallott később, hogy az ország másik végében tartják fogva. Még oda sem tud utazni, mert a vonat, busz drága, és van olyan nap, mikor nem is közlekedik. Menetrend sincs. A mozdonyok áram és gázolaj hílyán leálltak.
Házuk mellett a szomszéd egy "kitelepített" volt, pedig mondhatnák betelepítettnek is, hisz nem messze egy tanyán gazdálkodott valamikor, de a beszolgáltatáskor állítólag akadékoskodott, becsukták, majd az itt lévő üres házba tették családostól. Régen Garaiék laktak itt, de annak felvitte az isten és a párt a dolgát, derogált neki, hogy a város szélén lakjon, és a belvárosba költözött.
Nem is volt ez annyira a város széle ezelőtt egy évig, de Kürtössy tanácsos úr úgy döntött, ide készít egy halastavat, az útbaeső házakból egyszerűen kizavarta az embereket, a házakat ledózeroltatta. Tovább nem is csináltak semmit a területen, mert üzemanyaghiány miatt minden jármű és gép le lett állítva. Ugyan úgy az áram, és gáz is, ami meg úgy is akadozott már évek óta. József innen szerezte be a romok közül a tűzrevalót, de már az is fogyóban van erősen, mert a környékről mindenki innen vitte.
A nappali falán a tévé sem működött áram híján, minden második nap fényesre letakarította a nagy majd két négyzetméteres képernyőt.
Józsi sóhajtott, halkan káromkodott.
Ma reggel is bement dolgozni. Korán kellett kelni, mert mire beért a belvárosba gyalog, az bizony majd egy óra volt innen. Kürtössy tanácsos úr cipőgyárában dolgozott, mint targoncás. Már mint míg volt targonca, de az olajhiány miatt áttértek a kézi árumozgatásra. Korábban gazdálkodott a külterüeleti földjén, de előbb a kereskedelmet államosították, az átvételi ár fixen alacsony volt, és mikor már nem érte meg még oda kimenni sem, nem hogy termelni, Kürtössy tanácsos megvásárolta. Nem akarta eladni, de az elsőő maflás észhez térítette. Épp csak annyit kapott érte, hogy alig egy hónap alatt felélték.
Gondolta, feljelentést tesz a rendőrségen, de a körzeti megbízott lebeszélte, ő is nagyon sajnálja, de nem tud mit tenni, mert a hatalmasságok kinevetnék. Neki sem jobb, de valamit zabálni kell a kisgyerekeinek is.
Szóval ma is dolgozott, mert multhéten ígérte az intéző, hogy ezen a héten lesz csak fizetés, de már péntek délután van, és ma sem volt lóvé. Nem sok az sem, de talán tudott volna venni a mai káposzta és répafőzelék mellé valamit. Húst nem, mert az igen ritkán van, és drága is. A melósok, és ő is morogva vették tudomásul, hogy pénz nincs.
Megint káromkodott. Miért hagyták, hogy így legyen? Pedig hogy mondta a fia is, hogy nem kellene hagyni, de még ő csitította, hogy ne járassa a száját. Minek is szól bele a nagyok dolgába, hagyja csak, majd lesz valahogy. Lett is.
Miért is hagyták? Miért?
Eszébe jutott a tegnapi nap, amire felfigyelt az egyik bolt előtt, mikor hosszasan várakoztak kenyérért.
Állítólag tüntetések voltak Győr és Miskolc környékén, éhséglázadások. Az ENSZ is küldött repülőket, amik élelmiszer segélyt küldtek, és egyet lelőttek, a többi kaját meg a gazdagok ellopták. Meg hallotta azt is, hogy állítólag európai csapatok vannak már az országban, és csokoládét osztanak. Meg mondtak olyat is, hogy már csak ez a városkörnyék a diktátoré, de az már meg is szökött. De az sem igaz, mert hagyják az országot kihalni, és a milicista gárdisták is azért vannak itt, hogy...
József nem törődött ezekkel, ilyet már hallot fél éve is, és a helyzet rosszabbodik. Nem is látott már két éve repülőt az égen. Külföldi élelmiszert sem látott soha senkinél.
Nincs tévé, nincs rádió, nincs újság, és persze nincs se telefon, se internet. Már öt éve.
Öt éve? Öt éve mindenki így elfelejtett mindent? Elfelejtették a jó beszélgetős sörözéseket? A rántotthúsos vasárnapokat? Na, igen, öt évvel ezelőtt is kongatták a vészharangot, meg már lassan tíz éve is vészmadárkodtak, hogy ez lesz, megmondta a fia is már akkor.
És ma? Hazafele teherautókat látott. Ritkán látni egy kupacban teherautókat, amin gárdisták, vagy ahogy kiírták magukra, milicisták ültek, és áthajtanak a városon. Igaz lenne az éhséglázadás? Azt mennek leverni? Vagy igaz lenne az ENSZ megszállás?
Az idő mostanra végképp leromlott, sötétedett, a szél is feltámadt, és szúrós esőcseppeket csapott az ablak nejlonjaira.
- Kész a vacsora - szolt az asszony, és az asztalra tette a két tányért, amiben kevéske káposztafőzelék gőzölgött. József feltápászkodott az ágy széléről, és az asztalhoz csoszogott. Kint motorberregés hallatszott, vezényszavak, jármű reflektora pásztázta végig az ablakot. A hangjából ítélve a teherautó eldübörgött a ház előtt, majd később még egy, azt csoszogó, a sáros úton cuppogó léptek követték.
- Gyorsabban, gyorsabban lajhárok! - üvöltött valaki. Aztán mire József bekanalazta a főzeléket, minden csendesebb lett.
Besötétedett, így az asztalom meggyújtották a mécsest, rögtön füstös-zsíros szag terjengett.
- Mi lesz velünk? - sopánkodott az asszony. - alig van már valami a kamrában.
József önkéntelenül is legyintett:
- Majd csak lesz valahogy. - de aztán el is szégyelte magát, hisz épp az ilyen legyintések miatt jutottak ide. Sóhajtott egyet, aztán fogta a tányérokat, és a mosogatóba tette, hogy a sparherton melegedő vízzel lemossa őket.
Kintről kopogás hallatszott.
- Ki az? - kiáltott ki József.
- Zoli vagyok, a rendőr. - hallatszott az ajtó tuloldalán. - Józsi bátyám, engedjen be!
József beengedte. Zoltán, a körzeti megbízott, aki lebeszélte a feljelentésről, egyenruhában volt, a pisztolytáska üresen fityegett az oldalán.
- A milicisták összeszednek minden rendőrt, nem merek hazamenni. Viszik magukkal.
- Micsoda? - nézett értetlenül József a rendőrre.
- Na, az a helyzet, hogy külföldi csapatok vonultak be. - folytatta Zoli. - Humanitárius segélyeket hoznak közvetlen a lakosságnak, mert az eddigieket ellopták.
József tátott szájjal nézett a rendőrre.
- A milicistáknak nagy a pofájuk, de gyávák. Egy csomóan most vonultak át a városon, és a rendőröket is viszik, valami nemzetvédelmi hablattyal, aki nem megy önként, azt viszik. Szerencsére könnyen meglógtunk néhányan.
- Hát, itt maradhatsz... - mutatott szét József.
- Nem maradok, még sokakat figyelmeztetnem kell.
- Hogy hogy?
- Nincsenek messze az EFOR-osok, de a gárda eltökéltebb része lő rájuk visszavonulás közben, és több helyre is betérnek, ahol fosztogatnak.
- Nincs semmink...
- Na, megyek, még szólok másoknak is. Vigyázzanak magukra, Józsi bátyám... Csókolom, Teri néni!
A rendőr kislisszant a sötétbe. Távolról, a lerombolt házak felől már látszott egy jármű fényszőrőja, erre tartottak. József bezárta az ajtót, de ha fegyveresek jönnek, vajmi kevés védelmet nyújt. Az asszony mellé ült az asztalnál, úgy füleltek a hangokra. A motorzúgás közeledett, aztán a házuk előtt leállt.
- Itt szétnézünk, meghúzzuk magunkat! - üvöltötte egy hang. Aztán csattogások hallatszottak, ahogy a szomszéd ház ajtaját betörik. Rögtön az övékén is dörömbölés hallatszott.
- Kinyitni! Nemzeti Milícia!
József jobbnak látta, ha kinyitja az ajtót.
Két fegyveres hatolt be, Józsefet a falnak lökve. Zseblámpa fényköre pásztázta körül a helyiséget.
- Csak két vén szatyor - dörmögte az egyik.
Mások is bejöttek, kezükben petróleumlámpát tartva, és fény áradt szét a helyiségben.
- Maguk vannak itt?
- Kérdezte egy magas, láthatóan a parancsnok középkorú férfi.
- Igen, csak mi.
A parancsnok intett a fejével, a többiek szétszéledtek a lakásban, de egy perc multán visszatértek.
- Sehol senki.
Ketten megtalálták a répát, és a krumplit, úgy nmyersen, maszatosan neki is estek. Még hárman kapkodták ki a kezükből, hogy azok is hozzájussanak pár falathoz. A parancsnok odanézett, nyelt egy nagyot, de méltóságán alulinak érezte, ha ő is odarohan.
- Nem ettünk öt napja. Harcban állunk.
- Harcban - nézett nagyot József. - Kikkel?
- Nem tudja? Az amerikai zsidók jönnek, hogy raboljanak! Meg a szerb kutyáik!
József jobbnak látta nem kimondani, mit gondol a rablásról.
A parancsnok odaszólt az asztalnál csámcsogókhoz.
- Itt letáborozunk! A többiek jöjjenek be, Varga és Hofman figyelő lőállást létesit az utcán balra, Kéri és Szabó a másik oldalon.
A parancsnok visszafordult.
- Van élelmük?
Az asszony a kamra felé mutatott. A parancsnok benyitott, lámpáját körbeforgatta.
- A Nemzeti véderő nevében lefoglalom.
Beözönlöttek a többiek is, néhány fiatal milicista előhozta a zöldségeket. Később Tera asszony főzni kezdte a maradékot, amit nem zabáltak fel nyersen.
- Sajnos nincsenek megfelelő fűszereim. - mondta.
A Milícia tábort vert a szobákban, lehettek vagy harmincan, a parancsnok itt kint az ágyon feküdt le, de éberen aludt, mert kétóránként parancsokat osztogatott, kik váltsák le a kint őrködőket.
József nem aludt, az asztalnál ült, átölelve a feleségét. Odakint elállt az eső, de a szél továbbra is fújt. Arra figyelt fel, hogy sokaknak nincs fegyvere, és ami a többieknek is volt, az igen vegyes, AK meg M-16 gépkarabélyok, vadászpuskák, vagy egyszerű pisztolyok.
Hajnal közeledtével József begyújtott a sparhertbe, hogy kissé melegebb legyen. A parancsnok is felállt az ágyról, kinyújtóztatta magát, majd kiment a gyérülő sötétbe. Mikor visszajött, harapott néhány főttkrumplit. Egy fiatal gyerek jött be, talán tizenhat lehetett.
- Ezredes úr! Itt vannak!
- Riadó! - üvöltött a parancsnok. A szobákból, a földről kitápászkodtak a többiek.
- Merre vannak?
- A romokon túl, ott állnak az erdő szélén!
Mindenki kirohant, kint parancsszavak harsogtak. Világosodott, talán fél hat lehetett, így kinézve József láthatta a lerombolt házakon túl az erdőnél, hogy ott egy géppuskás terepjáró, meg egy gumikerekes csapatszállító áll, a gépágyú csöve pont őt célozza.
Az ébredező feleségével a belső szobába mentek, és ott a fal tövébe lekucorodtak.
Pár perc mulva az utca felől gyér lövések csattantak, válaszúl a távolbol szaggatott puffogás felelt.
- Visszavonulás! - hallották a parancsnok hangját. - Falak mellett visszavonulunk!
Csend volt. Sokáig. Kint már világos volt, a felhős ég alja már szakadozott, és míg rövid időre ki nem sütött, csend is maradt.
- Jajj nekem... jajj nekem. - sírt az asszony.
- Nyugi, semmi baj. - nyugtatta József.
Megint szürkülni kezdett,aztán az eső is rákezdett megint, de legalább a szél nem fújt. Megint hosszú csend, csak az esővíz csobogása hallatszott, majd dízelmotorok hangja. Egyre több. Aztán zörögtek az ajtón. József megint jobbnak látta, ha kinyitja.
Két katona lépett be, Józsefre vetettek egy pillantást, lenyomták a földre, majd még négyen bejöttek, és felemelt fegyverrel mindenhova benéztek. Egy szót nem szóltak.
- Ne, ne bántson! - sikoltott fel az asszony.
- Nem bántanak! - kiáltott vissza József.
Az asszonyt kikísérték, és mikor a többi katona is visszatért a helyiségekből, szó nélkül kivonultak. Az ajtó nyitvamaradt, József odament, és kilépett. Szemben a lakatlan ház telkére beállt néhány teherautó, meg két Hummer, a katonák villámgyorsan sátrakat emeltek, asztalt is kerítettek. Jött egy tiszt, a katonák hanyagul tisztelegtek, majd folytatták a sátorállítást. Néhányan az utcán álltak lefelé mutató fegyverrel, jobbra-balra nézelődtek. Az erdő felől még jött néhány jármű, azok továbbhaladtak az utcán. József lement a lépcsőn, és lassan a tábor felé ment. Az utcán örködők nézték, majd mikor már majdnem odaért, egy nagydarab néger katona megállította. Intett, lépjen hátrébb, de hagyta, hogy József ott nézelődjön. A közeli asztalnál három tiszt iratokat, térképet nézegettek, valamit beszéltek. Egy negyedik valami csomagot hozott, majd abból élelmet vett ki, azt eszegették.
József szájában összefutott a nyál, és önkéntelenül is rágni kezdte a semmit. És az egyik katona rágyújtott! Egy cigarettára! Két éve nem látott cigarettát! Öt éve szívott utoljára, utána már nem telt rá! Szinte egyszerre imitálta a tiszttel a letüdőzést, kifújást. Aztán az egyik tiszt futólag rápillantott, majd megint ránézett. Valamit mondott a többieknek, bekiáltott hátra a sátorba. Két katona jött ki a sátor mélyéről, az egyiknél egy nagy papirláda volt, a másik láthatóan eltérő egyenruhát viselt. Odajöttek hozzá, a ládát a kezébe nyomták, a másik rátett egy doboz cigarettát, utána mondta.
- Kéri hadnagy, európai egyesített haderő, ellátó század.
József mozdulni sem tudott. Könny cseppent a dobozra.
- Nem értem én magukat. - mondta Kéri. - Hogy tudták elviselni?
József továbbra is remegő lábakkal állt, nem csak a doboz súlya miatt.
- Na, - folytatta Kéri, - a dobozban élelem van, meg adtam egy cigarettát. Ahogy elnézem - intett végig az utcán, - lesz mit tenniük ezután.
József reszkető szájjal mondta:
- M...majd csak lesz valahogy... - de aztán valami eszébe jutott. Nem, ezt soha többé, hogy majd lesz valahogy.

.

Kulcsszavak: Józsi bácsi


Támogasd az oldalt!

Hozzászólások

marika.ani@gmail.com2014. október 23. 06:45:32Válasz
Félelmetes. Láttam, más a szerző. Fura (és nem jó) érzés ilyet olvasni 2014-ben.
Felhasználónév:
e-Mail cím:
Üzeneted szövege:
goats-variorum
goats-variorum
goats-variorum
goats-variorum