Rövidesen?


Létrehozva: 2014. március 15. 05:55:19 | Megtekintve: 1353x | Kategória: Po-Fi (Politikai Fikció)


Szerző: Matteo
A városháza dísztermében bár ott voltak vagy háromszázan, az egy órával ezelőtti zsivalyhoz képest most csend volt. Halk, suttogó szavak, döbbent tekintetek. Senki nem szólt, nem mert. Mezei Ödön, aki eddig lelkes gombnyomogatója volt a frakciónak, az egyik sarokban egyedül állt, a kezében már fél órája ott tartott pezsgő is felmelegedett. Őt csak részben érinti ez az egész, fel is készült rá lelkileg, hisz a főnök megmondta, kétszáz fős lesz a parlament, szelektálni kell. Nem tudott, csak nyolcmilliót adni, és a listásra került ötvenediknek. Meg van beszélve, a nagyképű akaratos kabinetfőnök is rábólintott, ha bekerül, akkor részesül mégtöbb pénzből, ha nem, majd visszafizetik a nyolcmilliót. De miért ne nyernének? Nos, ha még se kerül be, el megy nyugdíjba. Elvégre ötven lesz nemsoká, nem rég megszavazták maguknak, hogy teljes nyugdíjat kapnak, azaz a teljes képviselői alapfizetés másfélszeresét, meg ki mennyi bizottságban és egyéb állásban volt benne. Mezei örülhetett volna, hisz majd hétszázezer lett volna a járandóság. De mi lesz ezután? A választási estély fő rendezője, és a házigazda a megyei kormányhivatal vezetője volt, szintén szerepelt a listán ő is, és ahogy most a választás eredményét számolják át személyekre, még ő is kiesett. Nem volt itt senki, aki bejutott volna. És semmi reakció, csak a döbbent csend.
Hogy történhetett ez?
Mindenki várja, hogy a tévében bemondják, bocsánat, tévedtek, elnéztek egy számot... de nem. Mezei előtt ott volt a járási párt vezetője és egy nyikhaj gyerek, aki a város testületében vezette a frakciót (persze, az apja államtitkár, és benyomta ide), hallotta a beszélgetésüket.
- És ha csaltak? - kérdezte a nyikhaj. - Biztos csaltak a komcsik.
- Nem... nem csalhattak, hisz... - a pártvezető elhallgatott pár lélegzetvétel ideig. - De hogy Erdélyből is... ezt nem gondoltam volna.
Mezei felnyögött. Hogy csalhattak volna, hisz a választást mi vezényeltük le, úgy szerveztük.... és olyan nagyon mi sem csalhattunk. Mert ha öt-tíz százalék a különbség, azt még el lehetett volna síkálni, hisz úgy készültek, de ez... ezt nem lehet.
Kétszáz helyből mindössze kábé harminc... még ha ... esetleg a jobbik, meg az elempé... rossz partnerség, de akkor se jön össze ötven-hatvannál több, ha függetlent is bevonnak... és az akkor is csak ... húha! Huszonöt százalék... Á, nem jó ez!
Mezei elővette a mobilját, és a kampányfőnököt hívta. Nem veszi fel, ki van kapcsolva. Még hívott néhány számot, de vagy foglalt volt, vagy kikapcsolást jelzett.
Mezei megszédült. Mi lesz most vele? És ha az új kormány visszavon mindent? És ha a főnökék nem fizetik vissza? Nyolc millió. Nem sok, viszont a rengeteg mutyiból, sikkasztásból szerzett pénzt elvásárolta, és külföldi bankokban helyezte tartós lekötésre, körülményes lett volna visszaváltani.
A tévében folyt a beszélgetés, messziről nem látta a futó csíkot, mik vannak kiírva, csak annak a hülye Obersovszkinak a gyászhuszár képét látta tátogni. Aztán végre feltették a nagy kivetítőre is a képet, és ott látta a véglegesnek látszó eredményt, a párt, sőt, A Párt az egyéni és listás szavazatokkal összesen csak huszonhat helyet szerzett a kétszázból. Természetes, hogy csak a legfelsőbb vezetőség jutott be.
És a listán ott volt, az összefogott pártok... összesen 66,5%, azaz 136 főt delegálnak. Ez bizony kétharmad. Ha visszacsinálják az egészet, akkor vége. Ezek úgy rájönnek mindenre rövid időn belül... már csak a párt vezetésében bízhatott. Ott van a nyolcmilliója náluk, no meg az a több százmillió amit a négy év alatt visszaosztott. Abból is kapnia kell, hisz ezzel hitegették... De ott van kint a bankban euróban, meg svájci frankban a pénze. Abból is jól megél, nem hiába rontották direkt a forintot a négy év alatt. És mi lenne, ha kimenne külföldre? Mennyi is van? Talán másfél millió euro? Kint sz@rt se ér, itthon viszont majdnem félmilliárd!
És mi van, ha Áder kijelöli kormányzasra a pártot, összefogva a nácikkal? Megteheti, elvégre direkt úgy írták meg az alaptörvényt, és Áder is ezért van ott! Schmitt jobb lett volna, de Áder is megteszi. Halvány remény.
A teremben a megyei kormány megbízott köré kezdtek el gyülni néhányan, Mezei arrafelé ballagott. Nem fért a közelébe, csak hangfoszlányokat kapott el, miszerint ki kell vinni az utcára az embereket, és hogy a polgármesterek vezényeljék ki a közmunkásokat, közalkalmazottakat, mert a települések még a párt kezében vannak, és fenyegessék meg őket, hogy nincs segély, nincs fizetés, ha nem vonulnak ki az utcára. Mezei elfintorodott, nem biztos, hogy ezután bejön ez a taktika. Vónáék gárdája biztos, hogy nemsoká nekikezd a tüntetésnek, azok akár fel is gyujtják amit kell, eszük nem sok, nem bátrak, csak randalíroznak. Egyelőre még nincs kinevezve a kormány, úgy hogy szabadon garázdálkodhatnak, Pintér tesz róla, hogy a rendőrök ne avatkozzanak közbe.
Meglátta az iménti nyikhaj gyereket, olyan tenyérbe mászó képe volt, hogy Mezei majdnem lekevert neki egy sallert. Most egy öreg díszmagyaros ruházatú emberrel beszélt, akinek azt fejtegette, hogy az új kormány intézkedéseit nem kell betartani, és az önkormányzatoknál szabotálni kell a munkát. Mezei csóválta a fejét, nem lesz ez így jó, nagyon hebrencs még ez a kölök.
A mobilja megszólalt, Mezei felvette.
- Igen?.... Értem.... Holnap fél tizre a parlamentbe... mind?... Ott leszek... Főnök, meg szeretném kérdezni... letette.
Mezei a pénz után érdeklődött volna, de Lázár megszakította a vonalat. A nagy kivetítőn a pártok logója jelent meg sorban egymás után, alatta a megszerzett szavazatok százalékban.... Keresztény demokraták 0,3 százalék. Úr isten! Semlyén magára szavazott. Hát ez már röhej.
Székesi, a megyéből a másik jelölt lépett oda hozzá. Vékony, magas, tüdőbajos kinézetű ember volt.
- Te is megkaptad az értesítést?
- Holnap az ülésre? Meg.
- Rákérdeztem, és azt mondta, hogy holnap az ülés után visszafizetik a belépőt.
- Az jó. Én csak nyolcmilliót tudtam adni. És te?
- Én tizenötöt. A huszadik voltam a listán. Meg mondta azt is, hogy a begyüjtött alapból is fizetnek.
- Mennyit? - élénkült fel Mezei.
- Azt mondta, még számolják, de úgy öt-hatszázezer lesz?
- Öt... hat...? - hebegett mezei.
- Természetesen euróban.
- Az talán... de többre számítottam. Legalább a tízszeresére.
- Hát elég sokat visszaosztottunk.
Mezei látta, hogy a megyei főnök távozik, és lassan a többiek is megindulnak kifelé. Székesi is javasolta, menjenek haza, és majd holnap találkoznak. Mezei még a svédasztalról a kabátjába sűlyesztett egy üveg konyakot, és haza autózott.
...
Az ülésteremben már ott voltak vagy százan, az egész frakció egy kupacban ült össze-vissza, úgy sem rendes parlamenti nap van, csupán taggyűlés lesz. Mezei hallotta itt ott, hogy holnaptól záró parlamenti napok kezdődnek, vajon miket kell majd megszavazni, még így utoljára? Mindenki kisebb csoportokba gyűlve beszélte meg a megalázó vereséget, találgattak, mi lesz ezután, a szocik bosszút állnak-e, vagy hagyják az egészet, és a szokásos tutyi-mutyi módon állnak mindenhez. Volt, ahol már azt beszélték, sőt, dicsekedtek vele, hogy a körzetükben már készítik fel a híveket a tüntetésre, és szervezik a helyszíni teendőket. Székesi collos alakját nem volt nehéz meglátni, fennhangon röhögött, hogy már ötszáz önkormányzati dolgozót szedett össze, hogy tüntessenek, és fizetés megvonással fenygette őket, ha csak szólni mernek.
- Persze a hülye birkák kussolnak, mert zabálniuk csak kell valamit! - mondta nevetve. - Egyelőre a településeken mi vagyunk az urak. - tette hozzá.
Megjelent Semjén is, egyedül jött, orrát magasan hordva leült a szokásos helyére. Mezei odament hozzá, és az oráját nézve kérdezte.
- Főnökék még nem jöttek? fél tíz elmúlt.
- Nem, azt hittem itt vannak, nem láttam őket egyik irodában sem. Egész eddig őket kerestem.
Mezei elgondolkodott, valami rossz sejtése is támadt.
- És a holnapi parlamenti ülés? Miről lesz szó?
- Nem tudom, a főnök nem mondta, részletes anyagot még nem kaptam. - mondta Semlyén, és körbe forgatta szemüveges tekintetét. - Talán a támogatások odaítéléséről lesz szó, még azokat kell törvénybe foglalni, mielőtt a szocik észbekapnak.
Mezei bólogatott. Igen, a támogatások, mint 2002-ben. Akkor még csak egy utolsó tagocska volt a helyi szervezetben, a részleteket nem ismerte, de akkor is a sajátjukat támogatták mindenféle fedőnév alatt. Talán pár millió még jön a konyhára az utolsó pillanatban.
Mezei elvitte a támogatásról szóló hirt néhányuknak, majd egy fiatal nő jött be a főnök titkárságáról. Mindenki körégyűlt, de ő csak annyit mondott, ma nem találkozott sem a miniszterelnök úrral, sem a többiekkel, de az előbb kapott egy telefont a párt igazgatóságától, hogy a főnök azt üzeni, a mai űlés elmarad, és nem lesz jelen a holnapi parlamenti űlésen sem. Némi zsivaly támadt, néhányan Semjént vonták felelőségre, neki mint helyettesnek tudnia kell, mi történik.
- Nem, én nem tudok semmit! - szabadkozott. - Nekem nem mondtak semmit, én már bejöttem reggel nyolckor, és senkit nem találtam.
Megint hangzavar támadt, többen telefonálni kezdtek, de tanácstalanul néztek a mobiljukra, a hívott szám nem kapcsolható. Nem lehet elérni senkit. Néhányan Hajdút követelték, vagy hogy a hozzátartozók számát ismeri-e valaki, újabb telefonálások, de sehol senki. A testőr főnök megvan, de ő is csak annyit tud, hogy tegnap este a főnök még meg volt a Cinege utcában, a többiek meg nem érdekli. Pintér? Lázár? Nincs senki. Valaki felvetette, írjanak emailt, így néhányan elővették laptopjukat, és írogatni kezdtek, a többiek egymás szavába vágva diktálták, mit írjon. Mezei látta, hogy Semjén még mindig ott ül, és forgolódik, közben mondogatja, hogy ő semmiről nem tud, őneki nem mondták hova mennek, de senki nem figyelt rá.
Aztán kiabálás támadt, a megadott email cím nem létezik. Aztán próbálták a párt titkos oldalát, sőt, a kormányzati belső intranetet is, de megdöbbenve tapasztalták, hogy az egész rendszer eltünt. Nincs, ilyen szerver nem létezik.
- Ezek meglógtak! - kiáltott fel Mezei.
Hirtelen csend lett, mindenki ránézett, csak Semjén motyogott ott magában, hogy ő semmiről nem tud.
- Hogy hogy meglógtak? - kérdezte Székesi.
- Hát nem értitek? - Mondta mezei, és felmászott a középső jegyzői asztalra. - Ezek itthagytak minket! Elvittek amit értek, és eltöröltek minden vonalat!
Megint kitört a hangzavar. Mezei próbálta csitítani őket, de nem járt sikerrel, így egy perc multán lemászott, vette a táskáját, és elindult kifelé.
- Hova mész? - kiáltott utána Székesi.
- Haza! Megette a fene már ezt az egészet!
- Várj, megyek én is!
Székesi megkérte Mezeit, vigye haza, úgy is útbaesik, addig megbeszélik, mi a helyzet. A parlament előtt úgy két-háromszáz ember gyült össze tiltakozó táblákkal, CÖF zászlókkal. Végignézve rajtuk látszott, hogy nem tetszik ez nekik, de egy látásból ismert ipse vezényelt, hogy skandálásra bírja őket. Mezei odament hozzá, amaz úgylátszik,. ismerte, mert hajbókólva köszöntötte.
- Jó napot kívánok, Mezei úr.
- Figyeljen! Állítsa le ezt az egészet. Semmi értelme.
- Miért? Nekem azt mondta ...
- Figyeljen uram... nem kell. Az egész vezetőség megszökött.
- Hogy?
- Itt hagytak a sz@rban, na! Eltüntek, elmenekültek, már rég külföldön vannak.
- De ... de hiszen már jönnek a megyékből, és hozzák az embereket!
- Nem érti? Ha azok idejönnek, és nem tudnak miből fizetni ezeknek a szerencsétleneknek, magát szétszedik!
- Nem fizetnek?
- Nem. Mennyit ígértek nekik?
- Fejenként háromezret, meg a visszaúton egy vacsorát.
- Na látja, csak itt ezeknek félmilló. Van magánál annyi?
- Nincs... Azannyát... megszöktek.... és nekem akkor most ki fizeti ki azt a kétmilliót?
- Senki. Jobb lesz, ha most elsunnyog, mert különben nagyon megverik.
Ezzel Mezei otthagyta a meghökkent cöf-öst, és Székesivel az autóhoz ballagtak, majd elindultak haza. Megbeszélték, hogy majd valahol Gyöngyösnél ebédelnek.
- Tudod, min spekulálok? - kérdezte Székesi.
- Na?
- Velünk mi lesz? Mi ittmaradtunk. Akkor jutott az eszembe, mikor ezt a marhát, aki terelte itt a népet, elküldted.
- Mi?
- Hát hogy mi is ezt csináltuk! Fenyegettünk, vittük az embereket, nem fizettük ki őket rendesen. Magyarán loptunk, na!
- Jó ötletnek tünt akkor. - dörmögte Mezei.
- Igen... és ugye ott vannak a földek, a trafikok, ott van a sok lenyúlt és visszaosztott pénz...
- Azt akarod mondani, hogy közönséges bűnözők vagyunk?
- Hát, olyasmi. Nem vagyok jogász, nem tudom. Ezek itthagytak minket, se frakció, sem kormány.
- Hát valahogy úgy. És holnap erre Mesterháziék is rájönnek.
- De én nem is készültem fel erre. Mi lesz, ha letartóztatnak?
- Ugyan! Azért csináltuk, mert ez volt az ukáz. Frakciófegyelem, párt utasítás, tudod.
- Nürnbergben sem fogadták el...
- Na, hagyjál már! Hogy jön ez ide.
- De ebből balhé lesz. - erősködött Székesi. - Hisz tudtuk, mihez adjuk a nevünket, mit szavazunk meg. Tudtuk, hogy mivel jár.
- Mivel, mivel? Pénzzel, barátocskám, rengeteg pénzzel!
- De most, hogy ezek eltüntek, ki fizeti vissza a letétet a képviselőségért? Meg a visszaosztásokból a félretett lóvét?
- Hát, nekem szerencsém, van, csak nyolcmilliót fizettem. Meg persze van egy rakás lóvé kint Ausztriában.
- Igen... nekem is... és... te atyaég!
- Na, mi van?
- Te is arra a számlára raktad?
- Mi, amit nyitottak? és....
Mezei gyorsan jobbra fordult, és egy mellékutcában megállt.
- Te! Ezek tudják a számlaszámot! Meg mikor ellenőriztük ott bent és írtuk a jelszót! Meghekkelték az oldalt!
Szótlanul bámultak ki a kocsiból, és egyre rosszabbul kezdték érezni magukat. Székesi előkapta az ipadját, de nem volt a közelben wi-fis kapcsolat.
- Majd ott Gyöngyösnél, tudod ott a pihenőnél van internet.
Mint az őrült, úgy robogtak fel az autópályára, majd százhatvannal egész a gyöngyösi pihenőig. Az étteremben már volt kapcsolat, Mezei hagyta, hogy előbb Székesi nézze meg. Ő is kapott két éve ellátmányba egy ilyet, de rövid úton elajándékozta a sógor gyerekének.
- Nincs... suttogta elhalva Székesi - Ezek tudták, bazmeg, és le is nyúlták.
Mezei is megnézte a számláját, bonyolult volt a bejelentkezés, de az ő számláján is csak a megmaradt öt euro volt. Megnézte a számlatörténetet, tegnap késő este lenyúltak 1,620,000.- eurót.
- Aqrvannyukat. Szemetek.
Mezei olyan dühös volt, hogy az asztalhoz érkező pincérlányt is durván elzavarta. Mindkettőjüket majd szétvetette a düh, elnyomott káromkodásokat dörmögtek, majd szótlanúl néztek kifele az üveg portálon.
Pár perc mulva Mezei felkelt, odament a pincérlányhoz és sűrű hajbókolásokkal bocsánatot kért.
Tovább folytatták az útjukat, de olyan lassan haladtak, hogy az autók rájuk dudáltak. Pár kilométer után lehajtottak a megálló sávba, kiszálltak friss levegőt szívni.
- Ezek jól kibaszkuráltak velünk! - mondta Mezei.
- Ki! - nevetett Székesi. - Ezek tolvajtól loptak! És mi voltunk a tolvajok, hogy ők maguknak lophassák.
Mezei is eleresztett egy kínos vigyort. Még csak feljelentést se tehetnek anélkül, hogy a saját szennyest kiteregetnék.
- Képzelheted, hogy nekik mennyi lehetett, - szürte a foga közt Székesi, - ha nekünk majd félmilliárd forint jutott fejenként.
- Az. - bólogatott Mezei. - Lefogadom százmilliárd bőven volt.
- Tudod, a másik vetülete meg az a dolognak, hogy vissza kell menjünk azokhoz az emberekhez, ahol már várnak ránk a kisemmizett földbirtokosok, a dohányárusok, a megalázott rendőrök, betegek, nyugdíjasok...
- Hát azt asszem megszívtuk. Ott van egy nagy földem, a régi Kesselváry kastély... nekem abban van a pénzem, az a vagyonom.... meg ott van két trafik... Meg amit átirattam lakásokat a rokonokra. Nincs annyi mozgatható pénzem, hogy elköltözzek külföldre. Ha itthon maradok, megtalálnak.
- És hova? Ha az Interpol keres...
- Nem a rendőrség! Hanem az emberek.
Később folytatták az utat, Mezei hazavitte Székesit, biztosították egymást, hogy ha megtudnak valamit, szólnak egymásnak, de legkésőbb holnap este feltétlen telefont váltanak.
Amint Székesi kiszállt, Mezei becsukta az ajtót-
- Szóljon a qrvanyád, van elég gondom - dünnyögte.
...
Másnap reggel Mezei korán felkelt, meg volt beszélve, hogy Balogh Jani, a földjeinek az intézője beszámol neki. A felesége is már indult, hogy a városi iskolákat, mint tanfelügyelő, szemmel tartsa. Nem nagy ügy, egy kis okoskodás itt, amott helyeslő bólogatás, egy-két óra megtekintése, beszélgetés a tanárokkal... A megfelelő helyen le kellett nyomni kétmilliót, hogy megkapja az állást, de legalább jól fizet.
Miután megitták a kávét, összekészülődtek, Mezei elvitte a feleségét a hivatalig, majd elment Baloghékhoz a város szélére.
- Nem jó hírem van. - fogadta Balog.
- Mi történt?
- Tegnap, meg ma is korán reggel mentem, hogy napszámost keressek. Nem akartak jönni.
- Hogy hogy?
- Azt mondták, mennek máshova, a Rékasiékhoz, meg ott van Trombitás, Gajdosék, Hőbörgős Kovácsék.... azok is keresnek melóst, mondták, oda mennek. Meg hogy azok nyolcszázzal több napszámot fizetnek. Pedig én is felmentem egész ötezerig, többet nem mertem.
- Jol van... jól van... pedig a palántákat el kell ültetni, ma délelőtt hozzák. - Mezei gondolkodott egy darabig, aztán utasította Baloghot, hogy szerezzen melósókat, ha kell, menjen fel ötezer-nyolcszázig, de a palánta legyen eltéve ma meg holnap. Ha kell pénz, holnap hajnalban... nem... még ma délután szóljon.
Úgy se kell felmennie Pestre.
Hú a betyár mindenit! Persze, majdnem kiment a fejéből, érdeklődik már a többiektől, hogy mi van. Előkapta a mobílját, és sorban hívta a képviselő társait. Az első négy nem tudta, mi a helyzet, fel sem mentek az űlésre, de érdekes dolgok vannak a tévében, a következő már azt mondta, ott van a Fehér Házban, rengeteg az újságíró, és az ellenzék is gúnyos megjegyzéseket tesz, hogy megszökött a maffia főnökség. Meg hogy Áder nemsokára személyesen fog idejönni tájékozódni.
Na, azt is otthagyták nyakig, vigyorodott el Mezei.
Elhajtott az útbaeső első trafikjáig, mert kettő van, és ott érdeklődött, rendben van e minden. Az eladó leányzó unottan mondta, minden rendben. És a másik árú? Célzott Mezei a csempészett cigire. Hátul volt egy stóc nagy doboz ukrán cigaretta, harmadáron hozták, és háromnegyed áron árulták itt, mint a hazait. Sok vevő inkább azt kereste, így a teljes bevétel az övé volt, naponta akár nyolcvanezer is bejött belőle. Az eladólánnyal is meg van beszélve, havi tízezret kap, de ha lebuknak, vagy eljár a szája, akkor repül. Mezei meg majd ráveri a balhét, ő semmiről nem tud. Még utasította a lányt, vigye az udvar hátsó sufnijába a dobozokat, mégse itt a raktárba legyenek.
Még megnézte a másikat is, ott is rendben minden, aztán a városi pártirodába ment, de csak két adminisztrátor aktivista lézengett az irodában, a két nő beszélgetett, manikűrözött. Hogy merre vannak a többiek, nem tudta megmondani, de nem is érdeklődtek utána, majd bejönnek. Láthatólag nem is érdekelte őket, mi folyik az országban, és tovább csacsogtak, mintha Mezei ott se lett volna. Mezei felhívta Radut, a városi és járási párt vezetőjét. Az közölte, most épp otthon van, nagytakarítást végeznek, nem érnek rá, a gyerek is beteg, viszik orvoshoz, és egyáltalán, ma semmi nem jó.
Karsai bontotta a vonalat. Nesze, ilyen fontos helyzetben persze nem ér rá senki. Vagy inkább menekülnek ők is?
Egy idős nő jött be, érdeklődött is, hogy hol tehet feljelentést, mert a villany és a gázszámlája nagyon sok, és hogy a Viktor azt ígérte... Mezei ráhagyta a két nőre, hogy intézzék el a vén banya panaszát, aztán pakoljanak össze, és menjenek haza. Azok mondták meg is teszik, de mi lesz a fizetésükkel, mert mult hónapban sem kaptak... Majd Radu elintézi azt is, az előbb ígérte a telefonba - hazudta Mezei, aztán otthagyta őket.
Minden szétesett, semmi nem megy. Elment a polgármesteri hivatalba, hogy ott is szétnézzen. A polgármester saját ember, hátha tud valamit. Rövid, odaröffentett köszönéseket osztogatva a titkárságon egyenesen benyitott Czékushoz, a polgármesterhez. Az a szekrényekben iratokat pakolgatott éppen.
- Szervusz! Mi a helyzet?
- Szervusz. Kérlek, semmi. Nem jött össze tegnap.
- Mi nem jött össze? - kérdezte Mezei.
- Hát az a tüntetés tegnap. - mondta Czékus. - Összehívtam a közmunkásokat, a fele beteget jelentett, sokan igazoltan voltak távol, és mondtam nekik, hogy felvisszük őket Pestre, kapnak kétezer forintot, meg kaját visszafele. Morogtak, de mondtam nekik, hogy akkor nem lesz munka. A buszt is iderendeltem, félig sem volt, így az okmány irodából, meg az óvodából, iskolábol szedtem össze feleslegesen az embereket. Félúton sem voltak, mikor szóltak, hogy nem kell felmenni, forduljanak vissza. Most meg követelik a háromezret, meg az elmaradt kaja árát.
- Nem kétezer?
- A gödöllői pihenőnél ott voltak mások is, azoktól hallották, hogy ők háromezret kapnak.
- Ja, persze, nem beszéltétek meg előre...
- Na, mindegy. Erre meg a tévében adják le a híreket, meg az interneten, hogy eltünt az összes főnök, elmarad a mai parlamenti űlés, a szocialisták meg Gyurcsány csinálják a feszültséget. Ezt ők is látták, hallották. Van még a rendkívüli alapban pénz, majd abból kifizetem őket.
- Csak óvatosan!
- Jut eszembe, majd kerítsél valami számlát, mondjuk ötmillióról, hogy legyen nyoma a kifizetésnek. A maradékot majd elosztjuk, ahogy szoktuk.
- Meglátom, mit tehetek. - hazudta Mezei.
Esze ágában nem volt bármit is tenni, most sajátmagával kell törődnie.
- Ma délutánra összehívtam a testületet, - folytatta Czékus - megbeszéljük a további teendőket. Eljössz?
- Lehet, még nem tudom. Bármikor felrendelhetnek Pestre.
- Szóval, összehívtam őket, és akkor a kis Farkas gyerek közli, hogy nem jön, sőt, ezután be sem jön többé. Utána hallom itt Erzsikétől, a szociális osztályról, hogy Farkasék úgy pakoltak már tegnap is, hogy elköltöznek, és ma reggel látta a kamiont a házuk előtt, tényleg elpakolnak, költöznek.
- Szöknek azok is, mi? - Mezei vérnyomása kezdett felmenni. A kis Farkas gyerek, az a tenyérbe mászó képű nyikhaj. - Mi meg ittmaradunk?
- Tudsz jobbat? Nincs annyi mobilizálható pénzem, hogy elköltözzek. Ott van a varrodám, a földjeim, meg két trafik. Mire eladom őket, alig kapok valamit, az is csak jövőre lesz. Ráadásul az adóhivatalnál is függőben van harmincmillió ki nem fizetett hátralékom.
Igen, Mezei is pont így áll, de ki a francot érdekel Czékus kínja?
Megszólalt Mezei telefonja, a fia hívta, hogy nemsokára otthon lesz.
Na, majd azzal is beszél, mert lesz mit. Gyorsan elköszönt Czékustól, és hazaindult. Mihály fia Debrecenben tanult jogot, most másodéves. Sokba került neki, hogy egyáltalán felvegyék, nem is akart a kölyök odamenni, de ráparancsolt a fiára, ha törik, ha szakad, jogász lesz. Mihály a mostani, meg az előtte lévő tandíjat egyszerűen nem fogadta el az apjátol, mondja, inkább dolgozik, neki nem kell pénz. Nem tudta, mit dolgozik, elhanyagolta az utóbbi időben a gyereket.
Szinte egyszerre értek haza, a gyereket az állomásról a haverja fuvarozta haza, az gyorsan el is hajtott.
- Mi újság? Vizsgák? - kérdezte Mezei, mikor már bent voltak.
- Kösz, megyeget. Otthagyom a jogot.
- Micsoda?
- Átmegyek a mérnöki karra. Az jobban érdekel, hasznosabb.
- Most kezdheted elölről! És mennyi a tandíj?
- Úgy félmillió... de ne aggódj, majd megkeresem.
- De miért? Megmondtam, hogy jogász leszel!
- Nem érdekel. Én vasútmérnökire megyek. Elég felnőtt vagyok, hogy eldöntsem, és azt én fizetem.
- Mit akarsz te a bakteroknál? Tudod mi meló van ott?
- És? És te mit tudsz róla? Gombot nyomogatni a parlamentben?
Mezei felüvöltött.
- Hogy merészelsz velem így beszélni! Én iskoláztattalak, te nyavalyás!
- És te apa? Tettél valamit azért, hogy épüljön az ország? Ebben a négy évben szétloptátok az egészet!
- Fogd be a pofád!
- Ugye? Ha nem tetszik, akkor fenyegetőztök!
- Téged megfertőztek a komcsik ott az egyetemen!
- De jó betegség! Elég sokat láttam, hallottam. Végetek van, apa!
- Takarodjál kifelé! - Mezei az ajtó felé mutatott.
Mihály felállt, fogta a hátizsákját, majd a konyhafiókból elővette a nagy szemeteszsák gurigát.
- Összepakolom a ruhámat, aztán itt se vagyok.
- Takarodj! - üvöltött Mezei. - Ne várj tőlem támogatást! Világos?
- Nem vagyok rászorulva. Összepakolok, és megyek.
Mezei egy darabig egyedül ült a konyhában, majd a hűtőből elővette a konyakot, és egy nagy pohárral megivott. Büdös kölyök. És igaza van. Aztán eszébe jutott az apja. Vén komcsi volt, tavaly temették. A helyi egyik téesz elnöke volt, a városi mszmp főnökségnek a tagja. Mikor Antallék szétlopatták az egész szövetkezetet, nyugdíjba ment. Semmit nem kapott, semmit nem lopott. De mindig mondta, loptak a funkcik is... hol egy zsák takarmányt, hol a helyi gépgyárban egymást jutalmazva a nép vagyonából. És mikor Mezei belépett a fideszbe, majdnem kitagadta. És már nagyon beteg volt, mikor utoljára beszélt vele. Egyszerűen le rabló gazemberezte. - Szétlopjátok, amit mi felépítettünk! Takarodj a szemem elől! -
És most tessék. A fia szintén. Franc vinné el, jól belement a csőbe. Megrészegítette a hatalom, a sok pénz. Hogy is mondta Lázár? Rakta kockáról kockára? Hát a fenét! Lázár velük rakosgattatta, és most lenyúlta.
Megint telefon, Balogh hívta.
- Meg van a palánta?
- Itt a teherautó, meg a harmincezer palánta.
- Napszámosok?
- Van főnök, de baj van... itt vannak mellettem.
- Mi az?
- Hát csak nyolcezerért dolgoznak.
- Nyolce... nyolcezer?
Mezei kivárt egy darabig, az előbbi jelenet miatt még nem volt tiszta a kép, rendezte a gondolatait.
- Miért nyolcezerért? - kérdezte végül. - Úgy volt, hogy másoknál ötezer nyolcszáz.
- Annyiért nem vállalják, főnök! Azt mondták, ha nincs nyolcezer, mennek a Gajdoshoz ötezer-nyolcszázért.
- Micsoda? Hisz... hisz ez zsarolás!
- Valamit tenni kell, a kocsi itt áll, le sincs pakolva, a palánták meg kiszáradnak, ha még egy órát fent van!
- Hányan vannak?
- Huszonöten... körülbelül.
Mezei utána számolt, úgy 50-60 ezerrel fizethet többet. De ha estig nincs elrakva, bukik kétmillió hasznot. És holnapra meg a másik adagnál szintén ennyit.
- Jól van... rendben... oszdd ki a munkát, utána gyere ide!
A fia viharzott ki az ajtón, hátizsákkal, és két nagy szemetes zsákba pakolt holmijait húzta magaután. A ház előtti bejáróra akkor gurult oda a haverja egy autóval. El se köszönt, a gyerek elment. Mezei fel akarta hívni az asszonyt. de nem, majd jobb lesz, ha személyesen beszélik meg. Balogh meg úgy egy háromnegyed óra mulva jöhet meg, addig elmegy a városszéli kocsmába. Úgy is rég járt ott, a tulaj sosem kért tőle fizettséget, bőven osztotta a pacalt, levest, italt egy "kedves egészségére szenátor úr" kíséretében. Persze a kedvesség az sosem látszott a viselkedésén.
Az Autós vendéglő valamikor a városba vezető úton az apja téesze mellett állt. Mikor a téeszt szétlopták annyira, hogy már hasznosítani sem lehetett semmire, eldózerolták, de bezzeg a kocsmát nem bántották. Az áfészos időkből az üzletvezető vette meg, azóta is üzemelteti, csak Autósból átkeresztelte Bringának. És a város már egészen mellé nőtt. Nem volt messze Mezei kastélyától, alig öt perc gyalog, így hát odasétált.
A pult mögött maga a tulaj állt, és egy negyven év körüli nő, a bejárattól balra a teremben négy személyes asztalok, valamint a fal mentén nagyobb, összetolt asztal és széksorok voltak. Félig lehetett vendégekkel, mikor belépett a zsivaly elhalkult. Néhányan felismerték. Leült a bejárathoz közeli második üres asztalhoz, a pult mögűl az asszony jött oda.
- Mit parancsol? - kérdezte.
- Pacal van?
- Van.
- Egy adagot kérek, kenyérrel, savanyú uborkával, meg egy üveg Steffl-t.
- Az nincs. - közölte a nő.
- Milyen van?
- Kőbányai, Ászok.
- Valami jobb nincs?
- Ezek is ihatók.
- Akkor egy Ászokot kérek... nem, kettőt.
A pult fölött volt egy régi tévé, a kép ment, de hang nem volt. Épp Gyurcsányt mutatták, amint nyilatkozik egy riporternek, mellette Mesterházi, Kuncze. Ugyan mit mondhatnak? Aztán a Kossuth teret pásztázta a kamera, és a lezárás, építkezés ellenére egész nagy tömeg lehetett ott, vagy tízezren, illetve a tér egy kisebb sarkában rendőrkordonnal elválasztva még alig százan, jobbikos és fidesz zászlókkal.
A pincérnő kihozta a két sört, meg egy poharat, majd elment. Mezei töltött a pohárba, ivott, majd szétnézett a teremben. Náhány asztaltol néha felé néztek, majd halkan összehajolva beszéltek, nyílván róla. Vele szemben a pult sarkánál felismerte Árpit, a volt rendőrt, aki itt ezen a területen volt körzeti megbízott, két évvel volt idősebb Mezeinél, de leszerelték, mert három éve egy részeg motoros nekiment, és fél évig korházban volt, mire a gerincét és medencecsontját összelegózták. Egy vastag, német nyelvű magazint olvasgatott, vagy nézegetett. Egyáltalán tud németűl?
Aztán Mezei észrevette, hogy az is sört iszik, méghozzá Kozelt. Hm... vagy az volt az utolsó?
Megint a tévére sandított, valami sokcsillagos rendőr beszélt, mellette egy öltönyös úr, aki a kiírás szerint ügyész lehetett. Aztán ott mutatják sorban a párt vezetőségét egy kis kockában. De kár, hogy nincs hang! Felhívta Baloghot megint, ne hozzá, hanem ide a Bringába jöjjön.
Megjött a pacal. Rendes egyen adag volt, nem az általa megszokott púposra szedett tányér. A pincérnő szótlanúl távozott, Mezei meg kérdőn a pult mögött álló, szintén Árpád nevű tulajra nézett. Amaz egykedvűen bámult vissza, majd elfordította a fejét a tévére.
Mindegy, ha már itt van, megeszi a pacalt. Már a harmadik kanállal lapátolta volna be, mikor egy harminc év körüli férfi ült le vele szemben, mellette két társa, de azok állva maradtak.
- Ízlik? - kérdezte a férfi.
Mezei nem válaszolt. Már emelte a kanalat, mikor amaz egyenesen beleköpött a tányérba. Mezei fel akart állni, azonban a másik kettő visszanyomta a székre.
- Egyél bazmeg! - mondta megint a fiatalember.
- Dehogy eszek! Hogy képzeli?
- Meghallt az anyám, te állat!
- Sajnálom, de mi közöm hozzá?
Mezei segélykérőn a volt rendőr felé pislantott, de az épp csak a szemét emelte fel az ujság mögül, nem mozdult. A teremben a többiek vigyorogva néztek feléjük.
- Rokkant lett, ti meg nyomtátok a gombot, hogy munkaképes legyen.
- Én kérem... én...
- Kus! Egyél!
- Ugyan már ... - Mezei fel akart állni, de már bele is nyomták a fejét a tányérba.
Két kézzel kapott a jobb oldali fickó felé, hogy ellökve elmeneküljön, de az visszalökte.
- Megvontátok a nyugdíját, - folytatta amaz - pedig hatvan éves volt, és rokkant. Engem és sokunkat kitettek az üzemből, mert tönkrevágtátok a tulajt, hogy megszerezzétek az üzemet egy fölösleges plébánia építése miatt! Egy év nyomorgás után meghalt az anyám.
- Kérem! Hagyjanak engem...
Megint beleverték a fejét a tányérba.
- Na, milyen kiszolgáltatottnak lenni?
A volt rendőr letette az újságot, hátradőlt a széken, és kényelmesen rágyújtott. A tulajt és pincérnőt nem látta. A férfi megint beleköpött a tányérba.
- Egyél, bazmeg!
Most a másik mellette álló nyomta bele a fejét a tányérba.
- A haverom földjét elvettétek, csak azért, hogy a tied legyen!
Megint egy tockos, a homloka akkorát koppant, hogy a tányér széttört.
- Miska bácsi felakasztotta magát, mert elvettétek a trafikját, amit még az apjátol örökölt, hogy neked legyen kettő!
Megint lenyomták a fejét. Mezei a rendőr felé kiabált.
- Mit ül ottan? Segítsen, hiszen rendőr!
Árpád járadékos rendőr zászlós nem mozdult, szája sarkában gúnyos mosollyal nézte a jelenetet.
- Rendőr? - kérdezte a vele szemben ülő. - Nem rendőr, nyomtad a gombot, hogy egy senkiházi legyen, megalázva! Nincs joga intézkedni!
A volt rendőr egyetértően bólogatott.
- Feljelentem magukat!
- Szaladj... majd ha lesz mivel. Mert nem biztos, hogy élve kimész..
Mezei megijedt... de tán csak nem, ennyi tanú előtt?
Balogh lépett be az ajtón, és már ment is oda, hogy tegyen valamit, de az ajtó melletti asztaltól ketten elállták az útját.
- Inkább hagyja. - mondta az egyik Baloghnak. - Jobb, ha most nem jön be.
Mezei remélte, hogy Baloghnak lesz annyi esze, hogy elszalad a rendőrségre. Az ki is ment.
És akkor elengedték, a vele szemben lévő férfi is felállt, majd kimentek. Az egyik még visszaszólt:
- Ha megint találkozunk, újra így jársz!
A rendőr feláll, és odabicegett mezei asztalához.
- Segíthetek valamiben, képviselő úr?
Mezei az asztal abroszával törölgette magát.
- Maga... maga miért nem segített?
- Rosszak a reakcíóim, késlekednek 16 százalékkal. Meg úgy is megszavazták, hogy nem tehetünk semmit.
A tulaj, és a pincérnő is odajött.
- Még a tányér is széttört! - sopánkodott a tulaj. - És az abrosz is koszos lett!
Kint sziréna hallatszott. Mezei kezdett megkönnyebülni.
- Most azthiszem kapnak! - mondta fenyegetően. - Jöttek a rendőrök.
Két mentős jött be, piros dzsekiben. Odamentek egyenesen Mezei asztalához.
- Ő a beteg? - kérdezte az egyikük.
Mezei felüvöltött.
- Nincs itt beteg, engem megvertek!
A tulaj a mentősök felé fordult.
- Itt ült az asztalnál, pacalt evett, meg sörözött, aztán belebukott a tányérba. Biztos a sok ital, meg a nehéz zsíros étel.
A pincérnő hevesen bólogatott mellé.
- Nem igaz! Hárman itt voltak, és megvertek! Utána elmentek! Látta mindenki!
A mentős a feje tetejét nézegette...
- Te Jenő, itt van egy seb, biztos a tányér megvágta. Mit kell csinálni vele?
- Hagyjanak! Rendőrt akarok!
- Nyilván van egy kis tudatzavara az ájulástól. - jegyezte meg a másik mentős.
- Maga orvos? - Kérdezte Mezei.
- Nincs orvosunk, tavaly hárman is Finnországba mentek tőlünk.
- Hát, mentőtiszt?
- Azok tavalyelőtt németbe mentek. Én csak olyan beugró vagyok, tandíjra keresek az állatorvosira.
- Elég legyen! - üvöltött Mezei. - Megyek a rendőrségre!
Épp akkor jött be két rendőr, egy magasabb vékony örmester, és egy alacsony lány, az is őrmester. Szinte gyerekek. Balogh is megjelent a hátukmögött. Meglátták a volt rendőrt, tiszteletteljesen köszöntek neki.
- Mi történt itt? - kérdezte az örmester leány.
- Kérem! - kezdte Mezei. - Én itt ebédeltem, mikor idejött az asztalomhoz három férfi, és megvertek! És itt mindenki látta! Kérdezzék meg a Balogh urat is, az épp akkor jött be!
Balogh hevesen bólogatott, a közben odagyűlt vendégek tanácstalanul rázták a fejüket, hogy ők semmi ilyesmit nem láttak, csak arra figyeltek fel, hogy a tulaj, és a rendőr Árpi odamennek az asztalhoz, ahol Mezei ült egyedül, és egyikük kihívta a mentőket. Lehet, ezt látta Balogh, és azt hitte, verik a főnökét.
A tulaj Árpi mondta, hogy van kamera a helyiségben, abból talán megtudnak valamit, de az csak a pult környékét veszi, nincs pénz jobb berendezésre. Egy perc mulva már hozta is a videokazettát, és a pulton lévő ósdi képmagnóba tette. Visszatekert egy darabig. Valóban csak a pult környéke látszott, Mezei asztala nem, és Árpi rendőr asztalánál is csak a sarok látszódott, őt eltakarta a pult, és a kávégép. Aztán három férfi látszott, akik elmentek a kamera előtt, de olyan rossz volt a kép minőség, hogy nem lehetett kivenni ki az.
- Nincs rá pénzem - szabadkozott a tulaj. - Úgy felemelték az adókat, hogy nem győzöm fizetni, ráadásul cigizni sem lehet, meg a játékgépek... nincs forgalom.
Mezei vesztésre állt. Minden, amit megszavazott, most ellene fordul. A képernyőn egyszercsak látni, hogy Árpi rendőr gyorsan feláll, és jobbra elmegy a képernyőn, majd a tulaj, és a pincérnő is arra megy.
- Igen, itt mentünk oda, mikor láttuk, hogy rosszul lett. - mondta Árpi, a tulaj.
- Én is ezt láttam - jelentkezett egy vendég, - és szóltam a mentőknek.
- Nem igaz! - kiáltott fel Balogh! - Én láttam! Hazudnak!
- Te csak ne dumálj! - vetette oda Árpi, a rendőr. - Tudjuk, hogy te egy hazug vagy!
A vendégek fenyegetően megindultak Balogh felé, a két fiatal rendőr elkerekedett szemmel állt a tömeg előtt, hisz Balogh a hátuk mögött volt. Árpi a volt rendőr lépett közbe.
- Nyugi emberek! Ne csinálják a balhét, tudjuk hogy hazudik! Nem ér annyit, hogy egy ilyen miatt magukat vigyék be!
- Na, jó - dörmögte az egyik tekintélyes méretű férfi. - De csak azért, mert te mondtad.
A két fiatal rendőr megkönnyebbült, de látszott, teljesen tanácstalanok.
Mezei látta, hogy Árpi rendőr az őrmester lánnyal beszél valamit, majd utána az határozottan kérte a mentőt hívő igazolványát, Baloghét, és Mezeiét.
- Mi az, örmester? - csattant fel Mezei. - Nem ismernek? Én képviselő vagyok, és én azonnal beszélni akarok a kapitány úrral!
- Kérem a személyit!
- Majd bent odaadom a kapitány úrnak! De az úgy is ismer!
A két rendőr határozott, bemennek Mezeivel, átadják az ügyeletnek, szambázzon az vele. Még lefoglalták a videokazettát, felírtak néhány vendéget is, majd kikísérték Mezeit. Előtte még megkérdezték, hogy nem kell e orvosi ellátás, úgy is itt vannak a mentősök, de Mezei felcsattant.
- Frászt!
Mezeit bevitték a kapitányságra, a váróban leültették, és a két rendőr az ügyelet felé távozott. Rövid idő múlva az örmesternő visszajött, és mondta, hogy a kapitány úrnak azonnal Pestre kellett mennie, sőt, a helyettese is vele ment, úgy hogy az ügyelet utasítására mindjárt jön valaki, aki majd felveszi a panaszt.
Mezei durcás képpel karbatette a kezét, és úgy várt egy pontra meredve.
Jó sokáig várt, mire a panaszirodából végre kijött egy idős asszony, meg végre egy idősebb, remélhetőleg tapasztaltabb rendőr, lehetett vagy huszonkét éves. Mezei bement, aztán előadta a történetét. Amaz végig hallgatta, majd elnézést kért, kiment, úgy öt perc mulva visszajött, és akkurátusan írni kezdett a billentyűzeten a betűket keresgélve rajta. Így is majd fél óra telt el. Aláírta a jegyzőkönyvet, és feldultan távozott. Balogh az előtérben várta.
- Na, mi történt? - kérdezte.
- Lóf@sz... csupa gyerek! Felvették a panaszt, és ennyi. Majd ha itt lesz a kapitány, panaszt teszek. Most vigyél haza.
Balogh hazavitte Mezeit, majd ment, hogy a palántázók körmére nézzen.
Mezei felhívta képviselőtársát, akivel reggel beszélt.
- Mi újság, Lacikám?
- Te! Semmi különös, itt vagyunk a fehér házban, A vécére alig tudunk kimenni, mert itt tolonganak a folyosón az újságírók. Tisztára tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk mit tegyünk, Semjén az meg járkál itt le s föl, és egyre csak azt gajdolja, hogy ő nem tud semmit, nem szóltak neki.
- És ők? Róluk mi hír?
- Semmit nem tudunk! Már volt itt a főkapitány, meg valami főügyész is itt volt, és egyelőre eltűntként keresik őket. Mindenkit meghallgatnak. A szocik meg itt röhögnek a pofánkba. Te nem nézel tévét?
- Dolgom volt itt a városban, aztán hárman meg is vertek! Most jöttem a rendőrségről.
- A fenébe!
- Ez merénylet, nem?
- Hát attól függ. Majd megbeszéljük!
- Most ki vezeti a kormányt? Jobban mondva, kik az új kormány?
- Senki... most beszélünk arról, hogy egyáltalán megbeszéljük-e, mert Ádert rávették a szocik, hogy még ma nevezze meg, ki alakít kormányt.
- Hööö? Hát persze, hogy Gyurcsányék!
- És képzeld, még Vóna is meglógott! Nyílván ezekkel ment.
Mezei nem tudta, mit is tegyen, a hűtőben keresett némi kaját, és evés közben spekulált. Bekapcsolta a tévét, az egyesen valami természetjárós dokumentum film volt, a kettesen rajzfilm, a Dunán meg valami székely faluról volt régi riportműsor. A tévé kettő és az ertéel sorozatfilmet adott, alól meg szalagcímekben közölték, hogy a kormány, és a fidesz meghatározó embereit eltüntként keresik a rendőrök, már az interpolt is értesítették, valamint Áder a fehér házban tárgyal az ellenzékkel.
Közben négy óra lett, hazajött a felesége is. Mezei előadta, hogy a gyerek otthagyta a jogot, és vasútmérnökire megy át, és hogy elvitte a holmijait is. Nagynehezen találtak a földre idénymunkásokat, de csak kétezerrel több napszámért, és nem biztos, hogy holnap is lesznek, a félmilliós palánta meg le van rendelve, kifizetve. Elmondta a kocsmában történteket is.
A felesége is panaszkodott, hogy mikor ellenőrizni ment az iskolába, nem fogadták szívélyesen, keresztül néztek rajta, ezért majd értesíti a KLIK-et, meg a kamarát, nehogy már ezek a suttyók azt csináljanak amit akarnak, mérgében elment a kozmetikushoz, ott meg nem fogadták, jelentkezzen be, majd ha úgy két hét mulva lesz időpont, fogadják. A boltban meg be kellett állnia a sorba, ráadásul a presszóban ki kellett fizetnie a kávét. Micsoda világ ez?
- Türhetetlen, amit ez a csőcselék megenged magának! - fakadt ki az asszony. - Kiszámoltad, mekkora veszteség lesz, ha ezeket a parasztokat kifizeted?
- Nagyjábol. - mondta Mezei. - Úgy nyolcvan, százezer. De ha sikerül eladni, akkor kaszálhatunk úgy négy-öt milliót.
- És? Nem kapsz majd fizetést a parlamentből sem! És ha a komcsik kiraknak a hivatalból? Miből élünk meg?
- Vissza mész tanárnak. Majd beszélek a polgármesterrel.
- Én? Tanárnak? Ezek közé? Soha!
- Bezzeg most nagy a pofája mindegyiknek! - mérgelődött Mezei. - Eddig be tudták fogni, tudták hol a helyük.
- Mi lesz így velünk? - zsörtölődött tovább az asszony. - Mindenki kiröhög. Meg itt ez a nagy ház, ezt is miből tartsuk fenn?
- Hallgassál már! Te akartad, minél nagyobb házunk legyen!
- Igen, mert az kell a státuszunkhoz! De ki gondolta volna, hogy a csőcselék mégis visszahívja a szocikat? Te is mondtad, hogy le van játszva minden, csak cirkusz az egész választás!
- Igen, az lett volna! Csak a főnökék leléptek.
- Igen, hallottam. - morogta a felesége. - A pénzünket is vitték, mi?
Mezei nem szólt. Majd szétrobbant, olyan idegesség jött rá.
- Van még pénzünk egyáltalán? - kérdezte később az asszonyt.
- Valamennyi van. A tárcámban úgy hatvanezer...
- Nálam is van még kétszáz. - vágta közbe Mezei.
- ... meg van még a "ká-há"-nál kétszáz.
Hallgattak egy kis ideig.
- A palántákból is még négy öt hónap, mire bejön a bevétel. - morogta az asszony. - Addig valahogy ki kell húzni.
- Eladom a trafikot. - mondta Mezei. Legalább is az egyiket, majd meglátom, mennyit kapok érte.
- Azt is jól eltoltad az elején. - vetette oda Mezeiné. - Félmilliót adtál érte, most milyen jól jönne!
- De már behozta az árát!
- Be... na, mindegy, szerintem add el holnap. Meghirdetjük.
.....
Mezei másnap kora reggel ment a trafikba, az alkalmazottja épp nyitotta az ajtót, ketten is vártak ott. A két vevő egy-egy doboz cigi megvétele után elment.
- Mennyi pénz van a kasszában? - kérdezte Mezei.
- Úgy háromszáz körül. - mondta a lány, és elkezdte a kis kávégépet feléleszteni.
Mezei a saját kulcsával nyitotta a kasszát, és számollni kezdte a pénzt. Már a végénél tartott, háromszáznyolcvanezernél, mikor három ismerős alak jött be egy-egy papirdobozt cipelve.
- Jáó Nápot Mézéi úr! - köszönt az egyik. - Kűtte á főnök!
Mezei bemutatott a pult mögé, tegyék oda a dobozokat.
- Ázt izeni a főnök, hogy kell a fél milla a multkoriért.
- Mondja meg a főnöknek, hogy most nincs, majd holnapután elviszem.
- Mútkó sé vót! Most sé? - tárta szét a karját amaz. - Ákkó most ide a kásszát!
- Hé! Ez nem járja! Ez rablás!
- Üzlet! - mondta a csempész, és a megszámolt, kistócolt pénzért nyúlt.
Mezei utánakapott, de a másik kettő lefogta, amíg a pénzt el nem tüntették.
Nyílt az ajtó, ketten jöttek, már Mezei fel is ismerte őket, a megyei fináncoknál láttaq őket.
A csempész hátra fordult, rájuk kiáltott.
- Zárva vagyunk! Öt perc, és végzünk.
- Adó hivatal! - szolt a nő, a két belépő egyike.
A három csempész őket félrelökve, Mezei pénzével már rohant is kifelé.
- Tolvaj! - kiáltott Mezei. - Fogják el!
A kirakaton keresztül látta, hogy azok beugornak egy fekete BMW-be, és nagy gázzal elhajtanak.
- Állj! Ne nyúljon senki semmihez! - A két finánc felkelt a padlóról, - Hívjuk a rendőrséget!
Mezei toporogni kezdtett, néha az alkalmazottjára, Erzsire nézett, intve, hogy a dobozokat el kellene tüntetni. Míg a nő telefonált, a férfi, úgy hatvan év körüli egy helyben állva körbenézett. Meg is látta az ukrán cigarettás ládákat, de nem szólt. Közben lefolyt a kávé, Mezei meg is kérdezte, hogy kérnek-e, de azok nemet intettek. Gyorsan a rendőrök is megérkeztek, egy idős, szintén hatvan körül járó nyomozó, meg két egyenruhás fiatal, de nem a tegnapiak, akik a kocsmában intézkedtek.
- Mi történt? - kérdezte a nyomozó, miután lekezelt a fináncokkal.
Mezei dadogva kezdett neki.
- Hát... hát az úgy volt, hogy én jöttem a nyitásra, meg hogy a kislányt elszámoltassam a bevétellel, és akkor bejött három férfi... És mondták, hogy adjam oda a pénzt, amit épp akkor számoltam.
A nyomozó szeme körbejárt, észre is vette a kamerát a sarokban.
- Ahha. - bólogatott a nyomozó, és a pult fölé hajolt, ahol a fémpénzek álltak felstócolva, csoportosítva. - A kamera? Felvevő? Hol van?
Mezei lesápadt. Amint valami mozgás van, a kamera mindent felvesz, nyitáskor is automatikusan indul. És most nem kapcsolták ki.
- Nem jó.... egy hete elromlott.... - hazudta Mezei.
A nyomozó a pult mögé sandított, ő is meglátta a három nagy láda csempész cigarettát.
- Az mi?
- Nem tudom. Biztos Erzsi szerezte...
- Nem igaz! - kiáltott fel a lány.
Innen Mezeinek kész rémálom volt. Lerogyott egy székre, és csak nézte, ahogy a két finánc lefoglalja a ládát, sőt, még hátul találtak még négyet, a nyomozó megnézte a felvételt, látta, mi történt nyitáskor, valamit beszélt az alkalmazottal...
Mire úgy ahogy kezdett észhez térni, már megint a rendőrségen ült, de most egy fiatal pénzügyes nyomozó előtt, aki közölte vele hogy gyanúsítottként fogja kihallgatni orgazdaság, és adócsalás miatt.
- Nem teszek vallomást. - közölte Mezei, és még megnevezte az egyik ügyvéd ismerősét, mint védőjét.
Ujjnyomatot vettek tőle, lefényképezték, majd meglepetésére hazaküldték. Mezei beszélni akart a kapitánnyal, de az most a megyén van értekezleten, a helyettese meg kint van valami más helyszínen. Visszakapta a telefonját, látta, hogy Balogh hívta többször is.
Az utcára érve visszahívta.
- Baj van, főnök! - mondta Balogh.
- Mi a baj már megint? A munkások?
- Az, főnök. Egy sincs. A kamion meg itt van a palántákkal. Hiába próbáltam beszélni a melósokkal, sőt, kilencezret ís ígértem, nem jön senki.
- Ígérj tizet! Ha sikerül, te is kapsz ötvenezret estére!
Bontotta a vonalat. Aztán eszébe jutott, mi a francból is fizetné ki, hisz a tegnapi meló sincs kifizetve, nem hogy Baloghnak most megadná az ötvenezret. Még szerencse, hogy Balogh a saját pénzéből fizette a tegnapi napszámosokat, így csak vele lesz elszámolása. A másik trafikjához ment, ott látta, hogy az is le van zárva, a belső ajtón pecsétes ragasztószalag. Visszament az első trafikhoz, persze az is zárva, de ott parkolt a kocsival. Elhajtott Raduhoz, a párt helyi vezetőjéhez, először a városi irodánál kereste, de az zárva volt, majd otthon.
Látta, hogy egy román rendszámos teherautó áll a háza előtt, és bútorokat cipelnek ki az épületből. Odament, de csak Radu feleségét találta, aki tört magyarsággal elmondta, hogy visszaköltöznek Nagyváradra, Radu már tegnap visszament a gyerekekkel.
Mezei előkapta a mobilját, hívta Radut, de a géphang bemondta, hogy a hívott számon nincs előfizető.
Mérgesen hazament, leült a konyhában egy üveg konyakkal, és inni kezdett.
Felhívta megint Baloghot.
- Na, van már valami?
- Semmi főnök!
Semmi. Most ugyan mit csináljon? Már a fél üveg ital elfogyott, mikor eszébe jutott, hogy talán a közmunkásokat rá tudja venni... Halvány remény, elvégre jó kétmilliós haszon forog kockán. Elmegy Czékushoz, a polgármesterhez. Igaz, hogy ivott, de talán nem meszelik le, meg a fenébe is, ő még mindig képviselő! Nem jó az ilyet telefonon intézni, jobb személyesen.
Kicsit bizonytalanul vezetett, de baj nélkül megérkezett a hivatalba. Czékussal a folyosón találkozott.
- Tatám! - szólította meg könyörgőn Mezei. - Segíts már ki, kellenének emberek a földemre.
- És? Menjek én?
- Ugyan! Vannak közmunkásaid, add ide, én kifizetem őket, de délig vár a kamion a palántákkal, és el kellene ültetni azokat.
- Közmunkások? Tudod, hogy szabálytalan!
- Elintézzük, komám, de könyörgök...
- Hogy hogy nincsenek embereid? Eddig mindig túljelentkezés volt!
- Nem jönnek a szemetek! Balogh már kilencezret ígért nekik...
Czékus üzletet szimatolt.
- Talán odaadhatnám őket... valahogy. - mondta. - Mennyiért?
- Ha oda tudod vezényelni, akkor fejenként kapsz tízezret.
Czékus felnevetett. Végül belement, hogy eligazítja a közmunkásokat, ahányan mennek, annyiszor húszezer, és a bérüket is Mezei fizeti.
A közmunkások a hivatal előtti téren sertepertéltek, illetve még két távolabbi helyről is vezényeltek vissza embereket, lehettek vagy ötvenen.
Czékus magaköré gyűjtötte őket, elmondta, hogy mi lenne a dolguk, és hogy arra a munkára dupla bért fognak kapni, sőt, elszámolják nekik a holnapi napot is, mintha közmunkát végeztek volna.
Az emberek a fejüket vakargatták, egymással halkan beszélgettek. Egy nő szólt oda hangosan, hogy a rokona reggel már tízenöterért alkudozott a földön Baloghgal.
Persze mindenki vérszemet kapott, Mezeit a gutaütés kerülgette. Balogh is hívta, hogy mindjárt dél, és a soför viszi a fenébe a cuccot, vagy leborogatja, neki fuvarja van délután Szlovákiába.
Végül úgy húsz emberrel alkudott meg fejenként tizenkétezerért a mai napra.
Czékus még segített rajta annyit, hogy az önkormányzat kisbusza két turnusban kivitte az embereket.
Mezei is kihajtott a földekre, és nem nyügözte le, amit látott. Szinte senki nem tudta, hogy kell ezt csinálni, Baloghnak kellett bemutatni, hogy megy ez. Mezei megbeszélte Baloghgal, hogy ugyan fizesse már ki őket, holnap aztán elszámolnak.
De hogy hogyan, Mezei nem tudta. Hazament, és újra elővette a konyakos üveget. Mikor üres lett, hazajött a felesége is, de két nyomozó is vele jött, ezeket Mezei nem ismerte.
- Házkutatást fogunk tartani önöknél, Mezei úr. - mondta az egyikük. Mezei bizonyxtalanul széles gesztussal körbemutatott.
- Te-tessék. Né-né-nézzenek szét....
A nyomozók kiállítottak egy nyomtatványt, majd Mezei feleségének vezetésével körbenéztek a házban. Mivel a régi kastély elég nagy volt, és sok helyiségből állt, eltartott egy darabig, Mezei el is bóbiskolt a konyhaasztalnál. Nem ébresztették fel, az asszony írta alá a lapot, majd a nyomozók távoztak.
...
Másnap Mezei kora reggel felkelt, kiment a földre, látta, alig több ment fele van elpalántázva, de az is úgy nézett ki, mintha csak szétszórták volna azokat. Felhívta Baloghot, aki elmondta, hogy a nagyját sikerült csak elültetni, a rakomány fele délutánra már tönkrement. Ráadásul a melósok nem értettek hozzá, mert ilyet még nem csináltak. Ja, igen, és Mezei lóg neki háromszázötvenezerrel. Mezei biztosította Baloghot, hogy hamarossan megadja.
Nem volt pénze.
Hazament, a felesége is készült a munkába, így a hallban bekapcsolta a tévét, és borozgatás mellett nézte. A hírekből megtudta, hogy Áder által kinevezett kormány megkezdte a munkáját, minden kifizetést felfüggesztettek ami az ország működésével nincs összefüggésben. Néhány helyen a szélsőségesek randalírozásba kezdtek, ötven embert őrizetbe vettek, és a volt pártvezetésről még mindig nincs semmi hír, a közintézmények élére pedig pályázatokat írtak ki, a korábbi pályáztatásokat, és az nélküli juttatásokat pedig felülvizsgálják.
Mezei lakónikusan vette tudomásul, ugrik a föld, a trafik. Megitta a maradék bort, majd felöltözött, hogy intézkedjen. Eladja a trafikokat, a kastélyát, elköltöznek az ország másik végébe. Nem, nem autóval megy, mert ivott. Nem nagy a város, gyalog akár fél óra alatt beér a belvárosba, esetleg ha jön busz, azzal megy.
Végül mégis csak gyalog ment, bement az ügyvédjéhez. Mezei elmondta Dr.Békessynek, hogy felelőségre vonták a fináncok, előtte elverték a kocsmában, és mindent el akar adni. Az ügyvéd végig hallgatta, mondta, mindennek utána fog nézni, és holnap ugorjon vissza, hátha többet tud mondani.
Bement az adóhivatalba is, ahol a nagyfőnök tartózkodóan fogadta. Nem sok jóval kecsegtette, mert a csempészeket elmarták, ráadásul a főnöknél nyilvántartást is találtak, de többet nem mondhat.
Mezei tudta, mindennek vége. Ha a főnöknél kiderül a nyilvántartásból, hogy ő mennyi csempészett dohányt adott el.... csak az adóvonzata több millió forint lehet. Hogy a bizonyíték eltünhessen, Mezei célozgatást tett néhány millió forint gazdájának cseréjéről, de a főnök nem akarta megérteni az ajánlatot.
Aztán ha már úgy is itt van, hát egy kis bürokráciát az ügyben meg is ejthetnek gyorsan, így előkerítették a tegnapi adóügyi nyomozót, aki folytatólag kihallgatta volna, de Mezei megint megtagadta a vallomást.
Nem engedték el, egy órán keresztül várakoztatták, mikor a nyomozóval és egy bírósági végrehajtóval, no meg két szekrény méretű biztonsági őrrel hazavitték, és az egész kastélyát zár alá vették, úgy mond az adótartozások fejében.
Megnézte a papirt, miután a végrehajtó távozott. Tizennyolc millió forint adótartozás. Puff neki, a csempészeknél talált bizonyítékok erősen ellene szólnak. A házat se tudja eladni. Csoda, hogy még mindig szabadlábon van.
Aztán Balogh jött, hogy elszámoljanak, egy noteszból olvasta, hogy a palánták intézése, a melósok kifizetése összesen négyszáztizenhatezerbe került, és még százötvenezer forint a munka díja, és a múlthavi bérből is tartozik ötvenezerrel. Kell neki a pénz, mert neki is sokat kell fizetni, miből él meg? Mezeit nem érdekelte, de úgy tett, és mondta, holnap megy a bankba, vesz ki pénzt, és majd fizet. Balogh felajánlotta, hogy el fogja kísérni, már nagyon türelmetlen.
Felhívta a feleségét, és hazarendelte.
Mikor megjött az asszony, ráparancsolt, hogy kezdje el pakolni a legszükségesebbeket, elköltöznek.
- Hova megyünk?
- Bátyádnak elég nagy a háza, biztos befogad.
- Gondolod? Szóltál neki?
- Nem szóltam, majd elintézed. Én már intéztem neki elég sokat, úgymond tartozik nekünk.
Mezei a nappaliban az egyik szekrényből az iratos dobozokat kezdte kipakolni.
- De mi történ? - kérdezte a felesége.
- Mi a frász! Lefoglalták a házat, bezárták a trafikot, rájöttek, hogy csempészett cigit árultam, a vezérék lenyúlták a pénzünket, Baloghnak félmillióval tartozok, a földemen senki nem dolgozik, a termés tönkre ment. Úgy hogy megyünk a bratyódhoz, és ott elleszünk, míg rendeződik a dolog. Talán ha mindent sikerül eladni, veszünk egy kis lakást valahol, és kész.
Mezei körbe járta a házat, amit érdemesnek talált, kirakta a szoba közepére. A dolgozójában a rengeteg iratot nézegette, szortírozta.
- Beszéltem Jenővel. - mondta az asszony. - Azt mondta, hogy nem szívesen, de egy szobát tud adni a melléképületben.
- Úgy... szóval így hálálja meg... jól van... - Mezei bosszúsan dörmögött. - Hálátlan. Persze az jól jött, mikor két lakást is intéztem neki. Meg melót is szereztem neki. Nyomtam a pályázaton, és persze milliókat lophatott.
Már majdnem este volt, mikor végeztek a pakolással. Sok iratot el kellett volna égetni, de nem volt rá idő, úgy hogy Mezei és az asszony is külön kocsival indultak neki, mindegyik dugig pakolva.
Már este tíz volt, mikor megérkeztek Békéscsabára. A külvárosban Jenő sógor megmutatta nekik a melléképületet, ami egy nagyobbacska egy szobás, de jól felszerelt összkomfortos lakásnak volt kialakítva. Mezei pár szóban tájékoztatta a sógorát, aztán lefeküdtek aludni, holnap majd részletesen megbeszélnek mindent.
...
Már négy napja a sógorék melléképületében laktak, Mezei kétszer is hazaautózott, hogy az ügyvédnél intézkedjen, illetve folytatólag kihallgatták a kocsmai dologban, és az adóhivatalban is, de ott nem tett vallomást. Ráadásul közben Baloghgal is találkozott, aki követelte rajta a félmillióját. Mezei felajánlotta zálogba az autóját, de Balogh visszautasította, abból nem tud rezsit fizetni. Végül szétváltak, Balogh feljelentéssel fenyegette.
Az ügyvéd sem vígasztalta semmi jóval, az eljárás folyik, szakértők, könyvelők dolgoznak az ügyön, ráadásul a házát, kastélyát sem akarja senki sem megvenni, és a trafik sem fog elkelni jó áron, mert tegnap újra szabadon vásárolhatóvá tették a dohánytermékeket, és mindenhol lehet árusítani. Ráadásul míg az ügyében jogerős ítélet nem születik, nem is adhat el semmit, hisz zár alá vettek mindent. Kinézett a földjére is, persze a palántázás óta senki nem gondoskodott róla, így minden kiszáradt, nem lesz abból bevétel. Czékus, a polgármester ráadásul azt is mondta, hogy a földmutyik miatt folytatott vizsgálatok alatt semkiféle földalapú támogatást nem fizetnek ki. Mezei tudta, hogy az ő földjei több kisebb részletben pályáztatás nélkül kerültek a birtokába, így lőttek annak a pénznek is.
Reggel hét körül arra figyelt fel, hogy a sógora háza előtt az utcán nagy hangzavar van. Átment az udvaron, és a kerítéshez lépett, nem volt magas, így kilátott a ház elé, ahol vagy ötvenen álltak, többen az úttesten is ténferegtek. Oldalra a ház elé nézve látta, hogy a sógorát kiabálva vonják kérdőre, hogy mikor fizeti ki már őket. Egy darabig hagyta szenvedni Jenőt, majd gondolta, ki megy tájékozódni. Megtudta, hogy három alvállalkozót csak részben fizetett ki az elvégzett munkáért, összesen vagy nyolcvanmillióval tartozik már három-négy hónapja. Egy rendőrautó is érkezett, az egyenruhás százados érdeklődött, hogy miről van szó, aztán figyelmeztette a tömeget, hogy fogják vissza a hangjukat, csak a járdán tartózkodhatnak, és igyekezzenek a gyalogos forgalmat se nagyon zavarni. Nem mintha itt a kertvárosban olyan nagy lenne a gyalogosok száma. Még érkezett néhány rendőr ügyelni a rendre, a tiszt elment.
- Mi volt ez? - kérdezte Mezei már odabent a hallban a sógorát.
- Tudod, szerezted nekem azt a melót az üdülőtelepnél.
- Az a tér kialakítás, meg a butik sor?
- Igen, az... hát összeszerveztem, meg ezeket találtam. Ők megcsinálták a melót, meg hát kaptuk érte azt a fejlesztési támogatást, ahogy elintézted. De az előző munkáért is még fizetni kellett, meg az adókat befizetni.
Mezei türelmetlenül legyintett.
- Elég a rizsából! Kaptál százkilencven milliót. Hol a pénz?
- Hát... fizettem neked azt az ötöt, a polgármesternek is adni kellett....
- Elég legyen! - csattant fel Mezei. - Mit csináltál a bevétellel?
- Hát az alig maradt. - nyögte ki a sógor. - Meg vettem egy kis nyaralót Temesvár mellett... meg betettem a németeknél a bankba.
- Úgy! Nyolcvan millió! - bólogatott Mezei. - Most akkor mész, és kiveszed a bankból!
Jenő intett a kezével, ez nem fog menni, nincs annyi. A temesvári nyaraló csak egy kis telek, meg faház, az harmincöt millió volt, a félretett pénz a bankban meg csak nyolcmillió.
- Az is megteszi. - mondta Mezei.
- Én? Dehogy adom! - tiltakozott a sógor. - Az az összes pénzünk!
- Most te segítesz rajtam! Én összehoztam neked a lakásokat, a házadat, a rengeteg melót, úgy hogy tartozol nekem!
- Dehogy tartozok! - kiáltott fel Jenő. - Kifizettelek, sőt, a pénz rajtad ment keresztül, mindig lehúztad a sápot! Nem tartozom semmivel!
Mezei kezdte sejteni, itt mindjárt összeveszés lesz. Egyelőre nincs hova menni, ő van most benne nyakig, jobb, ha egy kicsit csendben marad.
- Na, sógor! Értsd meg, hogy sz@rban vagyok! Ki kell fizetnem egy csomó dolgot, mert ha nem, lecsuknak.
Jenő bólogatott.
- Lecsuknak. Mert balf@sz vagy! Hagytad, hogy meglopjon a szeretett vezéred. Egyáltalán nézel te tévét? Tegnap este bemondták, nem eltünés miatt leresik, hanem már elfogató parancsot adtak ki ellenük! Az egész világ röhög rajtunk! Te meg hitegettél, hogy le van zsírozva a választás, nyerünk, és lesz újabb meló! Ezeket itt kint abból akartam kifizetni. Erre lerabolják az államkasszát, és megszöknek. Te is nyomogattad a gombot, és birka módjára a lopott pénzt is az ő számlájukra fizetted. Még jó, hogy nem döltem be neked, és fizettem én is oda.
- Elfogató parancs?
- Az. Az interpol, az europol, meg mindenki! Az egész világon nem bújhatnak el!
A sógora békülékenyebb lett, mert töltött neki is egy pohár whiskyt.
- Na... igyál. Én ezeket ott kint megoldom, van néhány eladó ingatlanom, meg ez a ház is... Kifizetem őket. Talán majd tudok adni egy kis pénzt is, de nem most azonnal. Idő kell nekem is, míg elrendezem.
...
Jenő sógor bármilyen gyorsan is intézkedett volna, nem volt idő. Két nap multán Mezeit újra kihallgatták az adóhivatalban, a finánc nyomozón kívül ott volt egy rendőr nyomozó, és egy ügyész is a kihallgatáson, meg egy kirendelt védő. Dr.Békessy, az ügyvédje nem lehetett jelen néhány okirathamisítás és némi csalások, sikkasztásokban történő társtettesség miatt.
A kirendelt védővel történt előzetes megbeszélésről csak annyit tudott meg, hogy a gyanúsítás csempészetben való bűnrészesség, adócsalás, ráadásul Balogh is feljelentette csalásért. Nem nagy ügy, majd ki lesz fizetve, hisz ott a kastély, ott a föld, ött a trafik, bőven fedez mindent. Tegyen valami szűkszavű vallomást, meg hogy a csempészek megfenyegették, hogy adja el az árút, nem kell részletekbe menni, és hazamehet.
Ezután kihallgatták Mezeit, és az intelmeknek megfelelően röviden válaszolt a kérdésekre, saját szerepét kisebbítve. Az okozott kárt hajlandó megfizetni ingatlanjai eladásával. Miután végeztek, és a jegyzőkönyvet aláírta, nem engedték el, hanem folytatólag felvették az újabb gyanúsítással, miszerint bennfentes információk kereskedelmével húzott hasznot, ezzel összefüggésben pedig vesztegetések, illetve zsarolások, kényszerítések. Az ügyvéd tiltakozott, előtte beszélni akart négyszemközt Mezeivel, de az ügyész elutasította. Nem tesznek vallomást. Az ügyész lezárta a jegyzőkönyvet, és közölte, hogy Mezei őrizetbevételét rendeli el. Akkor vallomást tesznek! Mindegy, mondta az ügyész, ha tesz, ha nem, akkor is őrizetbe veteti.
Mezeinek meg a védőnek engelyezték, hogy pár percre beszéljenek. Mezei röviden tájékoztatta az ügyvédet, hogy a mezőgazdasági bizottságban meg a frakcióban egymás közt osztogatták a földeket, trafikokat, ki mennyit tudott fizetni, ki mit tudott lenyúlni, illetve sógornak, havernak milyen melót tudtak adni, amiből lehetett visszaosztani. A részletekre nem volt idő. Mezei még megadta a felesége, sógora telefonszámát, értesítse őket, hogy mi történt.
Tulajdonképp a rabomobilba beszálláskor döbbent rá Mezei a saját helyzetére. Eddig pörögtek az események, hogy a rendőrségi előállítóba vitték, ott megmotozták, betették a "szárítóba", majd gyorsan kivették, valami szikkadt kenyeret is kapott parizerrel, aztán jött egy ablaktalan kisbusz, és most oda nyomták be egy ismeretlen férfival, meg egy nővel. Az egykedvű rendőr törzsörmester a hátrabilincselés után eligazította őket, hogy nincs pofázás, nincs ugrálás, fél óra az út, birják ki besz@rás nélkül.
A megye székhelyi rendőrség fogdájába vitték őket, ahol szintén fásult rendőrök vették át őket, és egy lecsavarozott paddal berendezett kis helyiségbe rakták őket. Alig tíz perc multán Mezeit hívták először. Mit hívták, kísérték, ketten két oldalról karonfogva.
Egy irodának berendezett helyiségbe vitték, egy hadnagy ült az asztalnál.
- Jó estét kívánok, hadnagy úr! - Köszönt Mezei. - Tetszik tudni, itt valami....
- Kus! - mondta halkan a hadnagy. - Akkor pofázik, ha kérdezem, és csak azt, amit kérdeztem.
A hadnagy megnézte a papirokat, kiállított egy másik nyomtatványt, majd átnézte a külön papirzacskóba tett holmikat. Utána megkérdezte Mezei adatait. Minden egyezett. Aztán levetkőztették, átvizsgálták a ruháját. A nadrágszíj, és cipőfűző kikerült, visszaöltözhetett. A hadnagy eligazította még röviden miheztartás végett.
Mint lázálom, vas ajtók csattogása, rácsok csikorgása, szürke lábazatos meszelt falak.
Mezeit berakták egy cellába, két oldalt egy-egy emeletes ágy, ketten voltak bent, mindkettő az alsó ágyon feküdt. Az egyik egy hatalmasat szellentett.
- Köszönni ki fog, waze? - kérdezte.
- Jó estét.
Amaz újra szellentett egy nagyot.
- Na, akkor oda a másik ágyra föl, aztán fogd be a pofád, ne vinnyogj itt nekem.
Mezei téblábolni kezdett, hogy a ruháját hova tehetné, meg hogy is másszon fel... elszokott már a mozgástól.
- Mit toporogsz itt mint egy sz@ró galamb, te hülye?
- A.. a ruhám... meg hogy hogy másszak fel.
- Lesz@rom a ruhád. Mássz fel, ahogy tudsz, de gyorsan, mert aludni akarok.
Mezei valahogy csak felmászott, közben a vaságy nyikorgott. Itt fenn érezte, hogy meleg van, levetette a zakóját. Aztán ahogy feküdt, az ingen keresztül szúrta a pokróc, fészkelődni kezdett, a vaságy megint nyikorgott.
- Mondtam, hogy kus legyen! - szólalt meg lentről a másik.
Mezei gyorsan szétterítette a zakót, lefeküdt, és sírni kezdett.
Egy hónapja még ő volt Isten és Orbán után az első a saját területén. Még élvezte is a hatalmat, ahogy rövid vakkantásokkal utasítgatta a sameszait, ahogy iránymutatásokat adott minden apró-cseprő dolgokban, amihez nem is értett. Mindenki a kegyét kereste, néha már nem volt hova tenni a tömött borítékokat, ha megjelenésével emelte egy-egy arisztokrata összejövetel fényét.
És tessék. Most mi lett belőle. Bezzeg a főnökei! Biztos valahol a Föld tuloldalán lubickolnak a lopott pénzből az óceán partján. Ő meg itt, alig néhány légköbméteren szagolhatja a cellatársai bűzös szellentéseit.



Támogasd az oldalt!

Hozzászólások

sagittarius2014. március 15. 13:15:53Válasz
Nagyon jó írás, gratulálok!
Felhasználónév:
e-Mail cím:
Üzeneted szövege: