Háttér


Létrehozva: 2014. február 23. 09:41:28 | Megtekintve: 720x | Kategória: Po-Fi (Politikai Fikció)


Szerző: Matteo
Kálmán leszállt a vonatról Berlin új főpályaudvarán, kiváncsian forgatta a fejét, és csodálkozva nézte ezt a beton és üveg remekművet, ahol több szinten is vágányok futottak, nemzetközi, távolsági, és helyi vasűtvonalak. Sietős tömeg mindenhol, akik kora reggel a távolabbi városokból özönlöttek a fővárosba dolgozni, hogy az S-Bahnon, vagy épp villamossal, busszal menjenek tövább. Kora reggel volt még, így a hátizsákját félvállra dobva tétován nézett körül, távolabb meg is látott egy presszót, odasietett. Megivott egy nagy adag tejszínes kávét, eltüntetve a tegnap este még Prágában legyürt sör kesernyés utóízét.
Utána elindult, kijáratot keresett, az utcaszinten egy nagy Berlin-térképnél megállt, és azt nézegette. Mellette rácsos tartókban prospektudok voltak, ott keresgélt, majd egy alsó kategóriás szállásokat hírdető lapban kutakodott, újra a nagy térképet is nézegetve. Körülnézett, majd elindult a kijárattól jobbra, de pár méter után hirtelen visszafordult, és ellenkező irányban egy buszmegállóhoz ment.
Kálmán tudta, hova igyekszik, járt már Berlinben számtalanszor, hol a saját nevén, hol valami kitaláltén. Információkat gyűjtött, az ügynököket jött beszámoltatni. Egy hétig lesz itt, az alatt mind a néggyel tud találkozni, információ, hír, egy kis pénz is gazdát cserél. Eddigi tétova ténfergései is csak álca volt, arcokat, embereket mozgását figyelte, nem követi senki, sehol ismerős. Megvárta, míg két busz is elmegy, majd komótosan megint a pályaudvarra ment, és felszállt az S-bahnra.
Háromnegyed óra multán már egy külvárosi hotelban volt, előre lefoglalt szoba egy főre. A recepciós átadta a kulcsot, még ketten bejöttek, másik kettő az emeletről, már közre is fogták, és a recepciós férfi már tette is rá a bilincset.
Kálmán tört németséggel tiltakozott, hogy valami tévedés van, ő csak egy szegény turista, nem csinált semmit, most érkezett, de ez láthatóan senkit nem hatott meg, már vitték is kifelé, beültették egy lerobbant Golf kettesbe, a sofőrön kívül csak a recepciósnak álcázott férfi ült be hátul mellé.
- No, Baranyi Kálmán úr, lesz miről beszélgetnünk. - mondta a recepciós.
- Én nem Baranyi vagyok! - kiáltott fel Kálmán. - Ott az igazolványom, Sajtos Kálmán... Önök össze...
- Á, dehogy is! Beszéltem a nagyfőnökével, tudunk mindent. Én Günther százados vagyok, a bé-en-détől.
Az autó távolodott Berlintől, Kálmán zavartan nézett körbe.
- Hova visznek?
- Nyugi, csak autózunk egyet. Lehet, sőt, biztos vagyok benne, hogy nemsoká békésen elválunk egymástól, és ön nyugodtan turázhat tovább.
- Annál is inkább, mert önök tévednek. Nekem csak egy főnököm van, a Láposi Pista, aki lakatos ott Budakeszin, neki dolgozom.
Günther felnevetett.
- A maga főnöke Géczi József alezredes. Jó? Maga volt már Kovács Lajos, meg Szűcs János is. Mindannyiszor itt Berlinben. Tavaly például Prágában, és Wroclawban találkozott az itteni embereivel. Azt is tudjuk, hogy milyen információkat gyüjtött, tudjuk, hogy mi a fedőnevük.
Kálmán elgondolkodott, ezt csak ő tudta, meg a felettesei, hogy ki kicsoda, hisz az ügynökök sem tudták. Günther egy noteszban lapozgatva közölte a fedőneveket, és hogy ki hol dolgozik, milyen adatokhoz fér hozzá.
Kálmán hallgatott. Ez csak egy próba.... nyugtatta magát. Ennek megfelelően újra eljátszotta az értetlen, és felháborodott turistát. Günther hagyta egy darabig hisztizni, aztán csendre intette.
- Eléggé olcsóak ott Magyarországon a főnökei. Mondjuk, nem is csodálom.
Kálmán megint adta az értetlent.
- Ne játsza meg magát. - folytatta Günther. - Maga is tudja, mi is tudjuk, és persze aggodalommal tölt el, hogy önöknél egy bünözö csoport van már lassan négy éve hatalmon. Hiába titkolóznak, azért látjuk. Az új főnökei is csak politikai qrvák, akik a saját haszon érdekében bármit képesek eladni. Magát is eladták. Nem mondom, elég olcsón, én a helyükben sokkal többet kértem volna, és még azt is röhögve kifizetjük. Most hallgat, mi? - nevetett megint Günther. - Hogy mehet bele egy ilyen gengszterbanda játékaiba egy húsz éve pályán lévő ember?
Kálmán az ablakon nézett ki. Az autó felkanyarodott egy autópályára, ami Berlin belterülete felé vezetett.
- Tudom, mire gondol, Baranyi kolléga. Hogy mindez csak egy próba a magyar hatóságok részéről. De tudja maga is, hogy egyáltalán nem igaz. Maga jó ügynök, az is volt. Nem is tudtunk az ön létezéséről. Azt tudtuk, hogy az előbb felsorolt személyek körében kell kiszivárogtatókat keresni. Európa ide, NATO oda, de azért vannak állam, nemzeti titkok, ipari titkok. Természetes, hogy az ilyet minden ország védi. De eddig ön jól csinálta, le a kalappal. Kár, hogy nem nekünk dolgozik. Illetve dolgozott.
Kálmán még mindig hallgatott, még valami tiltaskozásfélét el akart engedni, de tudta, hogy kész, vége. Elmarták, lebukott, ha igaz a sztori, ha nem.
- Most csupán magán múlik, hogy mi történik. Elmondom azért, vannak elég ramaty börtöneink is. De vannak nyugodalmas nyaralóink akár külföldön is. A választás a magáé.
Az autó lefordult egy parkolóba, elgurult az étterem épületéig, de annak a hátsó részéhez kanyarodott be. Günther kiinvitálta Kálmánt.
- Jöjjön, meglepetés várja. A hátsó teherbejáratnál egy éttermi kuktának öltözött férfi állt, de merev tartásán látszott, ez csak álca, mint a hotelben a recepciós. Ahogy elmentek mellette, az egy kis adóvevőbe beszélt. Átmentek a konyhán, majd ott egy kis ablakhoz mentek. Kálmán feltételezte, hogy a tuloldala tükör.
Kora délelőtt volt, az éttermi részben csak az egyk asztalnál ültek ketten. Kálmán látta, az ő nagyfőnöke az. És aki vele szemben ül, látta az ő fényképét is már, akit mindig is került, a BND egyik főnöke volt. A két férfi diskurált valamit, nem hallatszott. Aztán előkerült egy csomag, és a nagyfőnök kicsinyesen elkezdte egyenként számolni a bankjegyeket. Kálmán érezte rosszul magát ez miatt, de főleg mikor látta, hogy az eltévesztve a számolást, újra kezdte. Száz darab bankjegy és egy bankkártya.
Még Günther is megvetően szisszent fel.
- Na, látja? Akkor megbeszélhetjük a dolgokat?
- Miről beszélnénk? Úgy is tudják!
- De azt maga is tudja, hogy a papirmunkát el kell végezni.
Délután volt, mikor az egyik külkerületi rendőrség épületéből Kálmán kilépett. Ugyan úgy, mint ma reggel a vonatról.
Günther még figyelmeztette Kálmánt.
- Tudja, most őrizetbe kellene vennem, de figyelemmel a körülményekre, a Tartományi ügyésszel egyetértésben nem kerül börtönbe. Ellenben, amit említettem azt a kis Bajor városkát a szállójával, az lesz a tartózkodási helye. Van ott egy kisebb üzem, és ha jól hallottam, épp felvételre keresnek műszerészeket. Önnek is ez az eredeti szakmája, nem?
- De. Igen.
- No, akkor az ottaniak magán tartják a szemüket, mert mégis csak egy eljárás alá vont személy, a részletes szabályokat majd ott elmondják. Az ottani körzetet pedig ne hagyja el, egyébként meg azt tesz, amit akar.
Günther megcsóválta a fejét.
- Hát nem tudom, mit is mondjak. Én egy percig nem érezném magam biztonságban, ha ilyen kormányunk, és szolgálatunk lenne. No, de majd meglátjuk, hátha változik valami április hatodika után.
- De most akkor egy áruló szabadlábon van az önök pénzén!
- Nem csak a mi pénzünkön, hanem főleg a magukén! Már készen állnak az ügynökeink, és a banki hackereink, hogy ne sokáig tudja élvezni azt a vagyon ő sem.
- Ö sem? Még ki?
- Tudja azt maga nagyon jól!

Kulcsszavak: Berlin


Támogasd az oldalt!

Hozzászólások

Nincs hozzászólás...

Legyél Te az első aki kinyilvánítod a véleményed!
Felhasználónév:
e-Mail cím:
Üzeneted szövege: