Tizenöt év mulva


Létrehozva: 2013. október 2. 12:32:49 | Megtekintve: 1825x | Kategória: Po-Fi (Politikai Fikció) | Utolsó módosítás: 2013. október 13. 17:09:59 []


Szerző: Matteo
A nagy alföldi pusztaságon a tanyabokor legszélső házánál az öreg Kálmán hasogatta a tűzrevalót. Kemény, szívós gyökerek voltak, a fejsze alig vitte, inkább forgácsolta a fát, a fűrész is többször megakadt az öreg kezében. Hideg ősz volt, pedig csak október eleje van, hogy felmelegedjen rongyaiban, megerőltette magát az öreg. Ha pihent, gyorsan átfázott. A gyökereket a fia, Sándor hozta a Tisza melléki uradalomból, ahol odavezényelt közmunkásként dolgozott a közeli falu polgármesterénél, Kunffy kegyelmes úrnál.
Az öreg köpött egyet oldalra. Kegyelmes úr? A franc, aki megeszi! Egy büdös tahó tolvaj az! Az öreg valaha rendőr nyomozó volt a közeli városban, többször eljárt ezzel a Kunffyval szemben, aki akkor csak egyszerű Kunos Gáspár nevet viselt. Piaci zsebtolvaj, betörő volt a gyerek, aztán sokadik oldalágról valami örökséget kapott, majd sorozatos csaló lett. Később az öreg nyugdíjba ment, ki is esett a látóköréből ez a Kunos gyerek.
Sándor fia tanár volt a város egyik iskolájában tanított fizikát és matekot, aktív közéleti tevékenységet is folytatott. Másik fia László, az Írországba ment, bútor asztalos szakmája volt, de két éve nem jött tőle üzenet. Utoljára is azt írta, hogy nagyon jól meg van, felesége van, két gyereke. Sándor gyereke is itt van, a menye is, aki szintén tanár volt, de kirúgták, mikor Sándort is.
A kis Anti, az unoka szaladt be a tanya udvarára, tizenkét éves volt, a városi Szent Mária általános iskolába járt, és hétközben az azonos nevű kollégiumban lakott.
- Szia nagyapa! - köszönt Anti, átölelte nagyapját, és egy puszit nyomott a borostás arcra.
- Szia Antikám! Nézzelek, de rég láttalak!
- Nem is! Hétfő reggel, mikor mentem iskolába! - nevetett a gyerek. - Anyáék? - kérdezte azután.
- Dolgoznak, mentek a faluba már hajnalban.
- Olyan korán?
- Hát kell valamit, hiszen onnan kapjuk majd a fát, hogy begyújtsunk a kemencébe.
- Van valami kaja? Ma nem ebédeltem.
- Nem adtak?
- Nem jutott. Túl sokáig tartott az erkölcs óra, és már csak üres tészta maradt, én azt úgy nem szeretem.
Az öreg beküldte a gyereket a házba, keressen valami kaját, pihenjen, ráfér, addig ő tovább forgácsolta a megcsavarodott gyökereket. Csinálta, amíg tudta, sűrűn pihent, nem bírja már a karja annyira. Elvégre csak hatvan éves már, a sok cigaretta, a rendszertelen étkezés, a munkában szerzett balesetek megviselték. A közeli tanyán lakott egy orvos, jobban mondva nem is gyógyító orvos volt, a főváros egyik klinikáján volt patológus szakértő. Két fiát elítélték valami állam elleni bűncselekmény miatt, neki sem volt maradása. Tehát ez az orvos mondta neki, hogy a ki nem feküdt tüdőgyulladások, a szúrt sebek fertőzéses gyulladása, a rengeteg cigaretta, a stressz meg fogja bosszulni magát. Aztán megittak vele egy egész üveg pálinkát. Az utolsót.
Az öreg sokáig hasogatta a fát, és mikor már esteledett, és az eső is csöpögni kezdett, behordta a gangra a darabokat. Ugyan hol lehetnek Sándorék ilyen sokáig? Hajnalban elmentek, és most mindjárt hat óra. Elővette a dohányos dobozt, sodort egy fél cigarettát. Spórolni kell a dohánnyal, alig van. Ma ez a második. A cigiből alig maradt fél centi az utolsó slukk megégette.
Van még tennivaló, a padon ülve átgondolta. Vizet kell húzni a kútból, vizet melegíteni, össze kell írni, hogy majd holnap mit kell venni a boltból. Talán Sanyiék ma megkapják a segélyt, jobban mondva a közmunkás bért. No igen, ma péntek, hazajött az unoka is, valami finom hazait had egyen a gyerek. Krumplis tészta? Vagy szalonnás-zsíros krumpli? Már ha lesz valami kis faggyús bőrdarab a boltban.
Kálmán feltápászkodott a padról, és a kerítéshez ment, ahol belátta az utat, amely erre vezetett. A homályban nem látott senkit erre bandukolni, az arra felé lévő faluban sem volt közvilágítás, ami háttérfényt adott volna.
No, igen. Sok minden volt régen. Sok minden volt, amit meg kellett volna tenni akkor. De nem tették.
Régen volt közvilágítás. Régen ez az ide vezető út is ki volt aszfaltozva, de már sok éve nem tartották karban, szét töredezett, belepte a por, a homok, alig több egy kitaposott ösvénynél. Régen itt egy termelőszövetkezet volt, irodákkal, műhelyekkel, csomagoló üzemmel. Aztán valami gazdálkodóé lett, az is rendben tartott itt mindent, de jött a Fordulat Éve, és a tulajdonos egyik napról a másikra családostól eltűnt. Persze, disszidáltak valahogy, egyszerre úgy sem engedték volna ki a családot. Sándoréktól is régen kapott volna üzenetet, mert akkor még volt telefon. Mindenkinek volt telefonja, még a gyerekeknek is. Unokájának már nem volt, kisgyerek volt még a Fordulat Évében, mikor egyik napról a másikra megszűnt. Igen, volt olyan is, hogy internet, az is a telefonnal együtt semmivé lett, a műholdas tévé meg internet az egy darabig elérhető volt, de tiltottá tették azt is. Sándor is ezen bukott meg. Összefogták őt, meg Sándorékat, és ide száműzték sokakkal a tanyára, a majorba.
Tudta, hogy a fiának van még egy számítógépe, laptopnak nevezik, ez valahogy megmaradt neki egy nyomtatóval, s míg volt festék hozzá, röplapokat gyártott. Sándor elrejtette itthon a dolgait, kint volt a szín alatt elásva, eleinte jöttek itt mindenféle hivatalos közegek, szétnéztek, ellenőriztek, mostanában már elég ritkán.
Az öregnek eszébe jutott, hogy a laptop kint maradt. Bement a házba, a szoba-konyhás épületben Anti a laptopot nézegette. Megijedve tekintett fel.
- Én csak játszok! - mondta.
- Jó, semmi baj, fiam. Nyugodtan, most van áram.
Mert áram sem volt mindig, hétköznap estefelé szokott lenni pár órácskát, meg a legtöbb hétvégén is. Petróleum lámpát használtak, de a petróleumot is olyan drágán adták, hogy azzal is spórolni kellett.
- De soká jönnek anyáék! - sóhajtott Anti.
- Igen, biztos sok dolguk akadt. Hátha sok pénzt kapnak, és tudnak venni egy kis pörcöt, esetleg zsírt.
Az öreg észrevette, hogy a laptop képernyőjén alól a státusz sorban sok kis fül jelzi, hogy a játékon kívül más dokumentumok is meg vannak nyitva. Régről emlékezett rá, hogy működik egy ilyen. Nem tulajdonított neki jelentőséget, néha a gyerek a szövegszerkesztőn írogatott, vagy valami más alkalmazással rajzolt, régi fényképeket nézegetett.
- Gyere, hoznunk kell vizet. - mondta az öreg.
- Jó, megyek!, csak ezt becsukom! - mondta a gyerek.
Kálmán előkészítette a kantákat, meg néhány régi műanyag kannát. A gyerek is jött fél perc múltán, majd neki indultak a kút felé. Hideg is volt, az esőt a szél az arcukba vágta, a major udvarán álló kerekes kútnál valaki petróleum lámpát gyújtott, a félhomályban az mutatta az utat. Szótlanul vizet húztak, megtöltötték a kannákat. Legalább háromszor kell fordulni. A második körre már valami pulóvert is kerítettek a szekrényből, hogy a már rajtuk lévőre, a kabát alá azt is felvegyék, meg ne fázzanak. Már a második körrel mentek vissza, mikor Anti megkérdezte.
- Tata! Te komcsi vagy?
Az öreg meglepődött.
- Már mint hogy érted? - kérdezte a gyereket.
- Hát az iskolában mondták, hogy régen voltak komcsik, akik köztünk éltek.
- És kit neveztek ott komcsinak? Mit csináltak azok?
- Hát akik régebben nem voltak hazafiak, meg hogy a Kedves Vezető ellen tüntettek, és nem őt akarták, hogy a vezérünk legyen.
- Érdekes. - morogta az öreg. - És mit csináltak még?
- Hát sok mindent. Azt mondta a kerület vezető bácsi, hogy azok a komcsik, meg valami libelások...
- Liberálisok.
- ... hogy a liberálisok elszedték mindenki pénzét, és mindenféle csúnya dolgot csináltak.
- Milyen csúnya dolgot?
- Hát olyat, ami nem jó. - mondta határozottan a gyerek. - És hogy te régen a komcsik rendőre voltál, nem akartál dolgozni. Ezt mondták.
- Hülyeség. - mondta az öreg. - Én nyomozó voltam, nekem az volt a dolgom, hogy a bűnözőket fogjam el, hogy majd a bíróság megbüntesse őket.
- És apa? Az is komcsi volt?
- Hogy lett volna az? Dehogy volt komcsi!
- Nem?
Az öreg szó nélkül hagyta. A házban áttöltötték a kikészített kannákba a vizet, majd elindultak az újabb adagért.
- Szerintem az úgy jó az embereknek, ahogy van. - szólalt meg a gyerek.
- Miért?
- Hát hogy a Vezető, és annak a megbízott vezetői, azon keresztül a pap bácsik, meg a nevelő tanító bácsik és nénik megmondják, hogy ki mit csináljon, és kinek kell engedelmeskedni, mert akkor jutalmat kaphatunk.
- Jutalmat? Miféle jutalmat?
- Nem tudom, azt nem mondták.
- Aha. - Az öreg felhúzott még egy vödör vizet, beöntötte a kantába. - Na, gyerünk, több már nem kell - mondta azután.
A házba visszaérve a sparhertba begyújtottak, és két nagy alumínium lábosban vizet melegítettek.
- Te, Anti fiam! - szólt az öreg. - Azt ugye tudod, hogy nem szabad arról beszélni, ami itthon történik.
A gyerek határozatlanul bólintott.
- Senkinek semmi köze ahhoz, mi van magunk között. Ott az a számítógép. Azt sem szabad tudni senkinek.
- De az... - vágott közbe Anti.
- Csend! Van rajta sok játék, ha azt elviszik, mivel fogsz játszani?
- De van rajta más is!
- Mi van rajta? - az ajtóban ott állt Sándor, mögötte a felesége, Erzsi jött be egy nagy köteg rőzsét cipelve.
A gyerek megszeppenve nézett az apjára és anyjára. Azok ledobták a rőzsét, a szatyorban lévő rongyokat, majd a melegedő sparherthez húzódtak.
- Fiam! - szólt Sándor a gyerekre - Kérdeztem valamit!
- Apa! Hát hogy van más is azon a gépen. Hogy lehet vele írni, képet nézni... - a gyerek egészen kivörösödött. - Anya! Hol voltatok ilyen sokáig?
Erzsébet egészen megtörtnek, öregnek látszott, holott épp hogy harmincnyolc éves volt. A szabad téren végzett nem nőnek való munka felőrölte.
- Dolgoztunk. - Nem csak a gyereknek, apósának is mondta. - A faluban kicsinosítottuk a teret, holnap jönnek a megyéről a fejesek. Itt tartják a Fordulat Éve napjának megünneplését. Az egész bekötő úton ki kellet vágni a korhadó fákat, mi csak a gallyakat hozhattuk el.
- Hoztunk még ruhákat. - mondta Sándor. A falu előljárói osztogatták a régi gönceiket, hogy enné meg őket a fene.
- De apa! - kiáltott fel a gyerek. - Hát inkább örülni kellene, hogy a munkáért jutalmat kaptatok!
- Tóni! - szólt a gyerekre. - Inkább készítsd elő a leckéket, látni akarom holnap! Menj a szobába, és készülj aludni, késő van.
A gyerek duzzogva ment be a szobába. Erzsi készülődni kezdett a mosdáshoz és valami ennivaló előteremtéséhez. Sándor leült az apja mellé.
- Furcsa ez a gyerek, nem? - kérdezte Sándor.
- Az. Ma megkérdezte, hogy komcsik vagyunk-e.
- Na, és mit mondtál?
- Mondtam hogy nem. De ő sem tudta megmondani, hogy ki az a komcsi, csak azt, hogy aki a vezér ellen tüntetett.
- Hm.
- Meg a számítógépeden játszott, és láttam, sok dokumentum meg van nyitva alatta. Az előbb esett le, nem-e véletlen a te régi röplapjaidat vette észre.
Nem volt áram, nem tudták megnézni az előzményeket. Erzsi néhány karéj szikkadt kenyeret, főtt krumplit tett az asztalra paprikás zsírral. Sándor bekiáltott a gyereknek a szoba felé, ha végzett, jöjjön kajálni. Az öreg Kálmán alaposan megnyomorgatta fogatlan szájában a falatokat.
Megbeszélték a mai dolgukat, a holnapi teendőjüket. A fákat tovább kell majd darabolni, a kapott rongyokat megfoltozni, a faluban petróleumot venni, meg valamit a kenyérhez. Meg venni kell még cigaretta papírt, mert az egyik gazdától kaptak szárított dohányt, az a zsörtölődős Jani adta titokban, akinek nagy dohányföldje van.
- Hol a gyerek? - kérdezte egyszer csak Erzsi.
Sándor felállt, bement a szobába, fél perc múlva kijött.
- Kimászott az ablakon... nincs bent.
Mindhárman kimentek, a sötétben keresték Antit, kiabálva hívogatták a környéken, a szomszédok is kijöttek. Keresték vagy másfél órán keresztül, Erzsi is vissza ment a házba, nem-e időközben hazament a kölök.
Aztán egyszer csak világos lett, újra van áram. Ilyen rég volt, hogy péntek este áram legyen. Az öreg Kálmán visszaszaladt a tanyára, bekapcsolta a laptopot. Hogy is van? Mit is kell csinálni? Nehezen, de emlékezett rá, ott alól a menü, igen... meg van, most előzmények, aztán összes előzmény.... kiírta a fájlokat, sorban megnyitotta őket.
Igen! Sándor régi röplapjai, és új írásai.
Nyílt az ajtó, Sándor, meg néhány szomszéd jött be, közülük páran még tudták, mi a számítógép, és elbűvölve nézték az öreget, a nagy betűs röplapokat.
- Apa! - kiáltott fel Sándor.
- Hagyd! - mondta Kálmán. - Tudom mi történt!
- Gondolod, hogy a gyerek...?
Kálmán felállt a géptől, a kíváncsi szomszédokat hazaküldte.
- Menjetek, nem is voltatok itt! Ha felkapcsolták ilyenkor az áramot, azt jelenti, mindjárt jönnek! Zárkózzatok be!
Miután elmentek, az öreg kiment, a színben felásta a földet, és elővette a régi nyomtatót, és pár régi, becsomagolt röplapot. Mikor visszament a szobába, Erzsi már szólt, hogy a falu felől jönnek, több autó is világít.
- Apa! - mondta Sándor. - Nem hagyhatom....
- Elég legyen! Menjetek! - kiáltotta Kálmán. - Majd én elintézem! Menjetek, úgy sincs mit vinni innen, ne találjanak itt titeket is!
- Nem maradhatsz!
Erzsi sikítva sírt Anti után.
- Rohanjatok, majd én elsimítom! Anti nem tehet róla, hisz gyerek!
Pár perc múlva kis cókmókkal Sándor és Erzsi elmentek, Kálmán meg elkezdett egy röplapot írni: "vesszen a diktátor!".
A gépkocsik megálltak az udvaron, és hamarosan a helyi rendőr, és vagy tíz piros-fehér csíkos karszalagos fekete ruhás özönlötte el a konyhát.
- Vesszen az a görény! - kiáltotta Kálmán.
A tanya mögött Sándor és Erzsi könnyes szemekkel nézte az autók lámpáinak fényében, hogy az öreget berángatják az egyik kocsiból, majd elhajtanak.
- Most hova? - szipogott Erzsi.
- Nem tudom. Húsz kilométer a román határ. Átvágjuk a kerítést, és átszökünk. Hajnalban odaérünk.
Neki indultak gyalog. Az eső megint esni kezdett, és a szél is feltámadt. Csontig hatolóan.

Kulcsszavak: Anti, Sándor, Kálmán


Támogasd az oldalt!

Hozzászólások

Nincs hozzászólás...

Legyél Te az első aki kinyilvánítod a véleményed!
Felhasználónév:
e-Mail cím:
Üzeneted szövege: