Szerző: MatteoJoao Selinos nyugtalanul fészkelődött az egyszerű széken, a vele szemben ülő nyomozóra sandított, aki füttyre álló szájjal halkan egy sláger dallamait fújta. Az imént kinyomtatott és aláírt papirokat rendezgette egy dossziéban, s mikor a fűzőkapcsot is a helyére tette, összehajtotta, és hátradőlt a fotelban.
Selinos felállt.
- Ennyi? - kérdezte.
- Üljön vissza, van még néhány dolog. - mondta a nyomozó, egy cigarettát kotort elő, és rágyújtott.
Selinos lassan visszaereszkedett a szék sarkára. A nyomozó, úgy ötven év körüli sovány férfi a cigarettafüst mögül méregette, de nem szólt.
- Mire kell még várni? - kérdezte Selinos. - Azthiszem, megbeszéltük.
- Mit? - mordult fel a nyomozó.
- Kérem, én semmi olyasmit nem csináltam, amivel engem itt vádol.
- Igen?
- Igen kérem, én Murillo miniszterelnök úr helyettese vagyok...
- Csak volt. - vágott közbe a nyomozó.
- Még az vagyok, mert itt törvénytelen dolgok történtek, puccs volt, a kommunisták elcsalták a puccsot, és engem törvénytelenül idehoztak.
- Aha. - a nyomozó elnyomta a csikket, és elgondolkodva vizsgálgatta a körmeit.
- Hiába is aházik százados úr...
- Csak hadnagy.
- ... hadnagy úr, mert ez így van. Itt ki akarnak engem hallgatni mindenféle mondva csinált üggyel, hogy zsaroltam, és megvesztegettem, nekem vannak róla papírjaim, hogy ez nem így van.
- Tudjuk senor Selinos, megvannak azok a papirok.
- Maguk idehoznak, letartóztatnak....
- Nincs letartóztatva, csak elő van állítva.
- Szóval idehoznak, kihallgatnak, és még ügyvédnek sem szólhatok. Ilyen nincs!
- Téved, senor Selinos, maga volt az aki levezényelte a parlamentben a törvény megszavazását. Itt a vonatkozó passzus a büntetőeljárási kódexben, miszerint a gyanúsítottat a védelem joga megilleti az első kihallgatását követő 72 órán túl. Ezen belül a gyanúsítottal szemben bármilyen eljárás foganatosítható.
Selinos fújtatni kezdett, igen, ez tényleg így volt, tudta, hogy ezzel megalapozzák majd a további szándékukat, ez a törvény kellett a koncepciós pereikhez. És ez most rajta csattan.
- De ez akkor is megengedhetetlen! Ezért is nem tettem vallomást!
- Az még jogában áll.
Selinos megint fészkelődött a széken, várnak valamire, de nem tudja, mi fog történni. Alig két órája még a választás eredményéről tárgyaltak, na, jó, ordas csalással nyertek, mert amúgy a komcsik győztek hetven százalékkal, és ahogy távozik a tanácskozásról, ketten elé lépnek, az elnöki testőrség meg csak közelről néz, és benyomják egy rendőrautóba. Idehozzák egy irodába, ahol közlik vele, hogy több rendbeli zsarolásért és vesztegetés miatt kihallgatják. Persze, hogy nem tesz vallomást, itt egy külterületi őrsön egy senkiházi nyomozónak. És az a sok rendőrségi autó a pártszékháznál! Talán a többiek is így jártak?
A nyomozó mobilja jelzett.
- Igen? - vakkantott a készülékbe a nyomozó. - Meg van? Az is.... Rendben.... Igen, örülni fog neki, ebben biztos vagyok.... Jó.... én nemsoká végzek vele... akkor majd jöttök. - és letette a telefont az asztal szélére.
- Mi volt az? Velem kapcsolatos - élénkült fel Selinos, hisz hallotta, hogy a nyomozó mindjárt végez az ügyével.
- Talán. - mondta unottan a nyomozó, aztán feltápászkodott az asztaltól. Selinos látta, hogy bicegve húzza a bal lábát. A nyomozó az ajtónál kiszólt, egy egyenruhás rendőr jött be.
- Senor Selinos elő van állítva - mondta a fiatal közrendőrnek. - Még nem távozhat. Nem beszél, a székről nem állhat fel, csak velem, vagy a parancsnok úrral beszélhet. Tíz percen belül itt vagyok.
A rendőr leült a nyomozó helyére, és szemmel tartotta Selinost. Aztán látta, hogy a számítógép működik, előhívott egy kártyajátékot, és azt kezdte kirakni, de fél szemmel Selinost bámulta.
Selinos türelmetlenül sóhajtozni kezdett, s mintegy magának megjegyezte:
- Hát... itt vagyok ártatlanul... törvényt sértett a nyomozó, hogy itt tart, nekem dolgom van, mennem kell.
A rendőr csak ránézett, de nem válaszolt, tovább rakta a kártyákat a képernyőn.
- Sietnem kellene, nemsokára frakció űlést tartunk, s nekem kell levezetnem.... a nyomozó meg úgy sem jön vissza.... várok még egy percet, és megyek.
A kártyák kezdtek szépen sorakozni, már egy pakli meg van, jön a következő.
- Na, nekem most már mennem kell, nem várhatok tovább.
Selinos felállt, hogy elinduljon, de a rendőr már ott is volt mellette, elmarkolta a bal keze bicepszét, és kifelé fordította a húst. Felordított a fájdalomtól, és hátradőlt a feszülő izmoktól. A rendőr lelökte a székre, de akkor már kattant is a bilincs, átfűzve Selinos karját a támlánál.
- Nem pofázik, nyugton marad. - mondta a rendőr, és visszaült, hogy tovább sorakoztassa a lapokat.
- Kikérem magamnak, hogy velem így beszéljenek! - kiáltotta Selinos. A rendőr nem reagált, gúnyos mosolyra húzta az ajkát.
- Ezért fel fogom jelenteni! Követelem, hogy hívja ide a főnökét!
A nyomozó egy halom papirral tért vissza, és meglátta a bilincset Selinos hátratett kezén.
- El akart menni. - mondta a rendőr.
- Helyes. - bólintott a nyomozó, majd a rendőrhöz szólt. - ha nincs más szolgálati feladat, akkor várjon még.
Selinos látta, hogy a nyomozó az ó jegyzőkönyvei mellé teszi azt a halom nyomtatványt, érdeklődve kérdezte:
- Az mind velem kapcsolatos?
- Hát bizony az!
- És mik azok?
- Majd megtudja.
- Mikor?
- Amint végeztünk a gyanusításban szereplő ügyekkel.
- Nehogy azt mondja már hadnagy úr, hogy azok újabb ügyek!
- Kellene hogy legyen?
- Hát pedig gondolkozzon el róla, hátha mégis! Akkor gyorsabban végzünk!
- Nincs semmi! - mondta durcásan Selinos. - Ha nincs más, nekem menni kell, még dolgom van.
- De sürgős. - dörmögte a nyomozó. - Na, itt a papír, ezt alá kellene írni.
- Mi az?
- A rendőrparancsnok úr egyetértésben a fővárosi vizsgálóbíróság elnökével történt megbeszélés alapján hat nap időtartamra őrizetbe veszi.
- Őrizet...? Hogy hogy őrizetbe? Én ezt nem írom alá!
- Ha nem, hát nem, senor Selinos. - a nyomozó az aláírás helyére tollal odaírta, hogy megtagadta az aláírást, majd leszignózta.
- Senor Selinos! Önt a mai napon, vagyis 23-án 14.00 órakor állították elő. Az őrizet lejár 29-én 14.00 órakor, az őrizet helye itt a Grenadai örs fogdája. Ügyvédet 26-án délután fogadhat. Kit értesítsünk az őrizetbevételéről? Egy személyt megjelölhet.
- Én dr.Manuel Torres ügyvédurat értesítem, a belvárosi irodából, a Pierro Lanos téren.
- Az nem jó, Senor Torres nem praktizál.
- De... de hiszen... mi lett vele?
- Válasszon mást, vagy később is nyilatkozhat.
- Engedjenek el! Kérem!
- Ki legyen?
- Kérem én nem.... én soha nem csináltam semmit!... Kérem szépen!
- Később nyilatkozik? Rendben. - a határozatokat átadta a rendőrnek. - Kérem, tegyen rá pecséteket, és tájékoztassa a parancsnok urat hogy nem írta alá a határozatot, és később nyilatkozik a védő személyéről.
Selinas szinte felsikoltott.
- Ne! Várjon!
- Mit akar!
- Be... beszélni akarok a parancsnok úrral!
A nyomozó felnevetett.
- Már előre tájékoztatott a parancsnok úr, hogy ő nem kíván magával beszélgetni.
- De kérem, nagyon kérem... próbálja meg... - Selinas már szinte sírt.
A nyomozó felvette a belső telefont, lenyomott néhány gombot.
- Szervusz, Gonzaga vagyok.... vinnénk egy friss húst... hogy? Jó, rendben.
A nyomozó felállt, és az ajtó felé sántikált.
- Ugye szól a parancsnok úrnak? - könyörgött Selinas.
- Minek? Megyek, és iszok egy jó kávét, meg előkészítjük a cellát. Kicsit szűkös lesz, meg büdös is, de vannak, akik már kibírtak két hetet is...
Selinas teljesen magába roskadt. Tudják. Biztosra mentek. Miért is kellett ez neki? Pedig milyen jól indult az egész! Látszólagos hatalom, de Murillo diktált. Neki csak itt ott járnia kellett az országot, és felolvasni az előre megírt szöveget, lózungokat. És az a rengeteg pénz! Csak kitöltött egy kérvényt és milliónyi peso ütötte a markát, és ugyan így a többieknek is. És bármit el tudott intézni, persze jól meg is kérte az árát. De nem ám pesoban! Dollárban! Ott a rengeteg pénz a chilei, meg mexikói bankokban! Cantelli is tud róla, persze, hisz neki meg le kellett számolni a zsákmányból húsz százalékot!
És az egészségpénztárak! Mennyi pénz volt ott is! Persze csak számlákon, számokkal leírva, de pár könyvelési trükk, meg átutalás... és Chilében egyből egy tengerparti villa. Ebből is baj lehet? De hát törvényt hoztak rá... és ha emberölést csinálnak belőle, Még a saját legóvatosabb becslés szerint is ötmillióan maradtak ellátás nélkül és haltak meg húszezren! És az ellátás nélkül maradt rokkantak. Nem volt rájuk pénz.
Ügyvéd kell! Külföldi ügyvéd, ott a majd százmillió dollár a közösben vészhelyzet esetére! De neki is van, akár ötmilliót is adhat az ügyvédnek, marad akkor is sok, és külföldre szökik.
Vagy mit tegyen? Köpje be a többieket? De mennyiről, miről tudhat a rendőrség? És tudhat vajon a többi dologról? Úr isten, talán nem... ez a zsarolás piszlicsáré dolog azokhoz képest.
A fenébe! Ha azok kiderülnek... de nem, nincs halálbüntetés, életfogytigot kap. Tudta! Selinos már tudta az elején, illetve csak sejtette, de aztán már tudta. Hazaárulás! Mi is lehetett még? Csupa állam elleni bűncselekmények... igen, járt a szája, de hát ez előfordul... De Murillo is ott volt, meg Cantelli!
Sok pénz volt... rengeteg... és meg is kapta, ott van a számláján, ott van a közösben....
Az a szemét Cantelli! Azt mondta, százmillió dezső a közösben... sokkal több lehet, hisz hallotta, hogy a frakcióból mindenki tejel neki, meg a közösbe!
Tagadni fog, és adja majd a jól értesültet. Ez az! Bemártja Murillot, Cantellit. Hátha megússza, és szabadon engedik. Akkor pedig irány a határ.... de hova is?
- Na, gyerünk a kóterba! - hallotta Selinos a nyomozó hangját.
A rendőr kikapcsolta a bilincset, de csak addig, míg a széket levette róla, majd újra hátra zárta a kezét. - Most lemegyünk a fogdába. - mondta a nyomozó. - Útközben nem beszél, jön rendesen, ne kelljen húzni. - a rendőr felé kacsintott, majd folytatta - Hogy nézne ki a folyosón a sok civil előtt, hogy az eddig fölényes, kinyilatkoztató senor Joao Selinos miniszterelnök-helyettes vinnyogva feltörli a követ.
Két oldalról a nyomozó és a rendőr megfogta a karját. Mielőtt elindultak volna, a rendőr látványosan csőre töltötte hatalmas pisztolyát, közben figyelmeztette Selinost.
- Ön a foglyom! Amennyiben szökést kísérel meg, kényszerítő eszközt, testi kényszert, akár fegyvert is használhatok magával szemben.
- Hogy? - nyögte Selinos.
- Lefordítom. - mondta a nyomozó. - Amennyiben meg akarsz lógni te tetű, úgy pofán verlek, hogy besz@rsz. De akár agyon is lőhetlek. Na, lódúlj!
Mindkét karját erősen fogták, a bicepszét kifordítva, ettől Selinos kidüllesztette a mellét, hasát, és lábujjhegyen szinte akaratlanul is ment közöttük apró léptekkel. A folyosón nem volt senki, Selinos egyre nehezebben lépkedett, hátráltatni akart, csak még egy kis időt... de csavartak egyet a karján amitől megiramodott.
- Ez fáj!
- Nem duma.
- Kérem! Engedjenek el! Fizetek! Fizetek egymillió pesot!... Kettőt!
A nyomozó felnevetett.
- Kérem, ne csinálják, én őszintén elmondom... és a többiekről is tudok! Azt is elmondom!
A nyomozó megint felröhögött.
- Nézd már a kis pondrót! Előbb Cortez talpasai, meg fizetés, meg nyugdíjcsökkentés, meg a komcsi barát, aztán adóztassunk még rajta, meg a biztosítási pénzünket is lenyúlja, aztán levezényli a rokonok jogfosztását is, most meg könyörög.
- Kérem ne! Én parancsra tettem! Murillo, meg Cantelli...
- Kit érdekel? Engem te érdekelsz, te féreg! Kis csicska voltál még bazmeg, mikor védtük a seggeteket hat éve a tüntetésnél, ott baszták szét a lábam! Aztán jöttök ti, és megvonjátok a nyugdíjam? Nagy pofával hazudtok bele a világba?
- Ne! Ne bántson! Én csak végrehajtottam!
A folyosón elfordultak, egy másik irányba mentek, ahol a fal mentén a székeken civil ügyfelek várakoztak valami engedély ügyben, meg néhány rendőr is támasztotta a falat a kávé automatánál.
Selinos vékony fejhangon vinnyogni kezdett. A nyomozó odasúgott neki.
- Viselkedjen férfiként... férfi egyáltalán? Vagy csak a luxus Lincolntól érzi magát annak? Hogy is mondta:
- Ne... ne kérem, bevallom.
A halk beszélgetés is abbamaradt, ahogy közeledtek a többi ember felé, mindenki Selinost nézte, majd halk megjegyzések röpködtek.
- Nézd, ez Selinos! ... a féreg! ... remélem börtönben rohad meg... miatta haltak éhen többezren.... miért nem ütik agyon?
A kávéző rendőrök is gúnyosan méregették Selinost, majd odaszóltak a nyomozónak.
- Szólj a fogdában, hogy rakják a buzik közé ezt a köcsögöt!
Hirtelen csend lett, a folyosó végén az aulánál a parancsnok magas alakja jelent meg.
Selinos majdnem elévetette magát.
- Parancsnok úr! Kérem hallgasson meg!
A parancsnok végigmérte, elfintorodott, majd odaszólt a másik kettőnek.
- Takarítsák előlem azonnal!
A bejárati csarnokon túlmenve egy kisebb lépcsőházba értek, Selinos szaggatott vinnyogása visszhangzott a falak között, ahogy lementek két emeletet. Itt már rácsok is voltak, majd egy rövidke folyosó, ahol egy vastag fémmel borított elektromos záras ajtó előtt egy ügyeletes ült. Mikor meglátta őket, felállt, elővett egy nagy könyvet, kinyitotta.
- Neve?
- Kéééreeem... - bőgte Selinos. - Kérem engedjenek....
- Kus! Neve?
A nyomozó válaszolt Selinos helyett.
- Joao Selinos.
- Áhhá! - az ügyeletes akkurátusan beírta a nevet, dátum, időpont. - Három éve várom ezt a pillanatot.
A kis interfonon megnyomott egy gombot, és beleszólt.
- Itt a külsőkapus. José! Meghozták Selinost!
Az elektromos zár hangosan csattant, majd a szárny kinyílt. A nyomozó a rendőrhöz fordult, akivel eddig jött.
- Most már elmehet, köszönöm a segítséget.
Az ajtón belépve két gumibotos rendőr vette át Selinost, és húzta a folyosón, aki nem akart velük lépést tartani. A nyomozó zsebrerakott kézzel követte őket, majd bementek egy szobába, ahol egy asztal, szék, és egy fali fogas volt.
- A bilincs kulcsa? - kérdezte az egyik őr.
- A rendőrnél maradt.
- Akkor majd lerohad a kezéről, vagy lerágja.
A másik az asztalon lévő könyvet széthajtotta, és a nyomozótól elkért határozatból elkezdte kitölteni az adatokat.
- Pakoljon ki a zsebeiből ide az asztal szélére!
- Nem sok minden van nálam....
- Nem ugat! Kipakol, pofáját befogja!
Selinos sírva fakadt, és reszkető kezekkel pakolni kezdett. A másik őr egyenként végignézte a tárgyakat, és egy indigós tömbbe beírta azokat.
- Vetkőzzön le!
- Meddig?
- Pofa be!
Selinos lassan vetkőzni kezdett.
A nyomozó az asztalnál ülő őrrel kezdett diskurálni.
- Meddig tart?
- Pár perc...
- A szolgálatra gondoltam.
- Ja, egy óra múlva végzek.
- Jó, akkor majd várlak titeket a Kaktusz kantériában. Megiszunk ezt-azt.
- Köszi, megyek, valami jó tequilát, meg sört benyomnék.
- Kiülünk a teraszra - mondta a nyomozó. - Leszünk még páran, isszuk a hideg koktélt, a csajok is ott sétálgatnak a neonfények alatt, az óceán felől meg langy sós szellő fújdogál.
- Ne is mondd! Jövőhéten a sógoromékkal meg elmegyünk, autózunk egyet fenn az Andokban! Na, ott van egy jó kis falu, ott aztán marha jó rumot kapni! Meg van ott egy lovászat, lehet hátasokat bérelni. Nincs is annál jobb, mikor szabadon száguld az ember egy jó hátassal a gerincen fel a hóhatárig! Az a nagy látómező! A kék ég!
- Hát igen... nem itt a négy fal között.
- Hát ja. Ide nem süt a nap.
Közben a másik őr alaposan ellenőrizte Selinost, aki kezdett visszaöltözni, természetesen a nadrágszíj, hózentráger, cipőfűző nélkül. A nyomozó látta, hogy vörös a szeme, és a könnyek folynak le az ingére.
- Na, megvagyunk az írással is, tizenhatos cella.
Az őr felállt, és a gumibot hegyével hátba bökte Selinost.
- Indíts kifelé az ajtón, jobbra fordul... mondom jobbra te marha!... megy tovább egyenesen, addig a rácsig. Megáll, kezét hátrateszi, fal felé fordul.
A nyomozó megállt tőlük pár méterre, elővett egy cigarettát, és rágyújtott. A belső folyosóról egy őr andalgott a rácshoz, unottan nézett kifelé, végigmérte a már zokogó Selinost.
- Na, még egy mimóza. - mondta. - Nyitom a rácsot.
A zár, a keretbe feszült fém visszhangosan, zajosan csattant, majd a szárny nyikorogva kinyílt.
- Mozgás befelé!
Selinos Lassan megfordult, a rács előtt leguggolt, majd oldalra dölt.
- Ne! Nem akarom! - sikította.
A nyomozó és a három őr körbeállták, és mozdulatlanúl nézték.
- Nem akarok... kérem! Engedjenek el! Én nem... Hadnagy úr! Könyörgök magának!
A hadnagy Selinos fejére verte a hamut a cigarettáról.
- Na, ezt is vártam már egy jó ideje. - Aztán az összegömbölyödött testet az ép lábával átgurította a küszöbön.
- Én se hagyok senkit az út szélén.

Támogasd az oldalt!