A Nap is másként süt


Létrehozva: 2012. március 28. 04:52:20 | Megtekintve: 3429x | Kategória: Mindenféle | Utolsó módosítás: 2012. március 28. 16:14:52 [Fery]


Szerző: Matteo
Tavasz van. A Nap is másként süt.

Általában korán el szoktam menni a boltba a napi élelmet megvenni, de most nincs kedvem elindulni. A reggel még hűvös, Úgy hogy várok nyolcig, és egy kiadós kerülővel megyek el az ABC-be. Kis városka, tulajdonképp falu, a távolság nem nagy, de egy napsütésben végre jól esik majd egy ráérős menet. Legalább nincs hideg, kabát alá is behatoló fagyasztó szél, és megszemlélem, mit változott a "tartomány" az alatt a pár hónap alatt, míg a ronda ősz és tél tartott.

A kapun kilépve már látom is, hogy az aszfalt úton a kátyú nagyobb lett, és még másik kettő is éktelenkedik a közelében. Errefelé még nincs csatorna, már négy éve mondogatják, hogy lesz, majd jövőre, majd egyszer. Addig nem is érdemes javítani, úgy is fel kell törni az utat. Ha így halad, már nem is kell törögetni, mert magától szétesik. Nem baj, mint megtudtam, már az idén csatornáznak, a nap is süt, mi baj lehetne ?

A szemben lakó szomszéd is kilép mogorván a kapun, kezében söprű, és a járdát kezdi tisztogatni. Köszönünk, látom rajta, majd eldurran a feje, meg is kérdem, mi a problémája. Elpanaszolja, hogy kapott egy behívót orvosi felülvizsgálatra. Rokkant nyugdíjas, 58 éves, az áramszolgáltatónál dolgozott, de a munkaévei alatt már elviselt néhány áramütést, a fél bőrfelszíne csupa égési heg, az egyik szemére megvakult, a szíve is kikészült. Most meg vissza akarják küldeni dolgozni, de a volt munkahelyén nincs felvétel, az itteni kirendeltséget is felszámolták, mi a bánatot csinál, ha megvonják a nyugdíját? De nem is mérgelődik, mert a doki mondta már neki, még egy infarktust nem biztos, hogy túlélne. Káromkodik egy kacskaringósat, aztán nekilát járdát söpörni.

Megyek tovább a település széle felé, a nap már érezteti hatását, a ruhám átmelegszik tőle, a fákon madarak csicseregnek, sőt, egy harkály is nekilátott az egyik faoszlopnak, ami egy kandelábert tart. Nem működik már két hónapja, de állítólag nem jut rá pénz az önkormányzatnak.

A városka szélén egy sarki épület, az üzlet rolója lehúzva, alól középen rozsdás lakat. Tavaly még egy táp-termény bolt üzemelt itt, a szomszédjában lakó ismerősöm épp a háza előtti virágoskertet rendezgeti. Megbeszéljük az időjárást, egészséget, majd mondja, hogy a takarmányosnak rosszul ment már az üzlete, a beszerzési árak felszöktek, egyre többen felszámolták a házi baromfitartást, így bezárta a boltot. Ő meg kovács, a műhelyében már nem ég tűz, az ipart is visszaadta. Nincs, aki kerítést, kerti bútort rendeljen, pedig pár éve még két melóssal is alig győzték a kuncsaftokat. Eladja a házat is, és elköltözik. Még nem tudja, hova, lehet, hogy Szabadkára, vannak ott rokonai, és még lehet, ott nyit műhelyt, megérné, kisebb az adó is.

Megkerülöm a tömböt, és a főút mellett folytatom az utat, utolsó pillantást vetve a városka széli nagy parlagra. Állítólag a Tesco vagy a Spar akart itt egy régiós raktárbázist telepíteni egy helyi kisebb áruházzal, de a polgármester, aki a Fidesz padsorát díszítette, nem egyezett bele a gaz multi idetelepítésébe, nehogy 50-60 ember a kizsákmányoló kapitalista tőkét gyarapítsa. Úgy hogy kis városkánkban ennyien nem jutottak munkához, keresethez.

A főút túloldalán egy hazai benzinkút, a nagy oszlopon épp cserélik a számokat, a második számjegy már nem is eggyel nagyobb, hanem hárommal. A járdán majdnem beleütközök a kapun épp kilépő Tónival. Köszönés helyett már ordít a kút felé mutatva, hogy kinek az anyja volt tisztességtelen, és a cirkalmazott valamilyét milyen állatba helyezze bele egy adott pozitúrában. Neki is dízel furgonja van, de eladja, vagy felrobbantja. Majd kibiciklizik a tanyájára, és a franc fogja a földet megművelni, mikor épp most emelik a magok, a műtrágya, meg permetszerek árát, ráadásul még ingatlan adót is belengettek. No nem itt, hanem a határos faluban, ahol a tanyája van. Azt is felgyújtja! Újra a kormányzót szidalmazza ékesszólóan.

Szép az idő, a szellő is kavargatja a melegedő levegőt, így tovább megyek, a káromkodó Tónit otthagyva. Egy közeli saroknál felfigyelek az egyik helyi kőműves mester furgonjára, mikor odaérek, épp akkor jön ki a házból, a tulajjal beszélget. Köszönünk, a mester felém nyújtja a kezét. Mondja, elköszön, megy Németországba, ott beindult az üzlet, le van zsírozva, és már annyi megrendelést összegyűjtött, hogy ez évre alig győzik. Négy segédje is megy, szállás szintén megszervezve, és legalább négyszeres bért tud fizetni. Összeszokott csapat, kár lenne kihagyni ekkora boltot. A tulaj is sajnálkozik, nála meg ház bővítés és totál felújítás lett volna, de a feleségét kirakták az oviból, mert az egyház átvette, majd valami irgalmas nővér lesz ott helyette, a fia sem tud elhelyezkedni, a lányának meg tandíjat kellene fizetni az egyetemre. Így a meló lefújva. Kifejezem a sajnálkozásom, eltöprengünk a "mi lesz még?" témán, majd irány tovább az ABC felé.

Továbbra is szép az idő, az utolsó felhőpamacsok is szétoszlottak.

Találkozok egy volt kollégával, nagy ovációval megbeszéljük a hogy-vagy, mi-helyzet, és hasonló dolgokat. Szegénynek bokától művégtagja van egy házi baleset miatt, a balesetkor már benne volt a korban, munkaviszonyban, hogy rokkantsági szolgálati nyugdíjba menjen. De itt van a kádárhuszár minősítése, ráadásul azt a kicsi nyugdíját otthoni melóval egészítette ki, és a könyvelője, meg még néhány ügyvéd ismerőse fel is homályosította, a maszek jövedelme meghaladja azt az összeget, amiért a nyugdíját teljesen elveszti. Itt helyben rosszul megy a bolt, nincs megrendelés, most megy a Mercihez, hátha mint beszállító kap megrendelést. Ha lesz, szívesen lát besegíteni engem is, nem nagy valami, könnyű belejönni az esztergálásba, marásba szakértelem nélkül is tömegtermelésnél. Elhárítom, mert ha rájön valami haragosunk, mindketten ráfázunk, de majd keresünk rá módot. Sok szerencsét kívánok neki az üzletkötéshez, és tovább sétálok.

Az égen vadlibák húznak észak felé hangos rikácsolással, a fákról verebek röppennek fel hangos csiviteléssel, valaki a galambjait repteti, azok köröznek a vadludak alatt.

Az út másik oldalán kinyílt egy kis maszek üzlet, bővítették a régit. Átvágok a főúton, a bolt ajtajában a tulaj támasztja a félfát. Kézrázás után beinvitál a boltba, nézzek szét, mit veszek, és hogy hogyan bővült. Valóban, kétszer nagyobb lett, de itt nem szoktam vásárolni, mert iszonyatosan drága, az ABC-nél 15-20%-kal, a közeli nagyváros boltjaihoz képest 30-40%-kal drágább ugyanazon gyártó ugyanazon terméke. Viszont a tulaj egyben hentes is, hátul van egy kisebb vágóhíd, a hús friss, különböző feldolgozott áruk is kaphatók, azt viszont érdemes itt venni, de nem ma. Megdicsérem az üzletet, tényleg jobb, tágasabb lett, de aztán inkább tovább megyek.

Egy kisebb térhez érek, ahol a sarokban szelektív gyűjtő konténerek állnak a nagy tölgyfa alatt, körben szétdobált, egyáltalán nem ide való háztartási hulladékok, a kukások káromkodva szedegetik össze a szemetet, majd a szelektív konténereket ugyanabba a tartályba összeöntik. A tér sarkán egy étterem, most is nyitva. A szakács szintén kint van, a terasz részen törölgeti a fa bútorokat. Régen néhányszor már kajáltam itt, volt hogy munka után, volt hogy a családdal, egy-két bulit is tartottunk itt, a konyhája kitűnő. Odaérve meg is kérdeztem, mi a menü. A szakács legyint, hogy semmi. Nincs kereslet, ősszel bezárták a konyhát, csak előre bejelentett rendezvénynél helyezik üzembe. Most főzés helyett sört csapol, italokat szolgál fel, takarít. Ő meg a tulaj viszik a boltot, a régi négy volt pincért és kuktát is el kellett bocsájtani. Ráérek, így belépek a hűvös helyiségbe, a szakács a pult mögé áll, kérek két korsóval, az egyiket neki. Tovább panaszkodik, nincs forgalom, a borravaló is kevés. Bár néhány százalékkal magasabb az ár, mint az 50 méterre lévő talponállóban, de itt csak terített az asztal, tisztaság van, és van minőségi választék is. De ide nem jönnek dakoták, nincs hitel, meg van aki nem is mer bejönni, pedig tényleg nem magasak az árak. Közben bejön egy közös ismerős, sőt, ő volt a kukta itt, az apja a munkatársam volt. Cukrász a szakmája egyébként. Ő is kér egy kör sört és elújságolja, hogy most
Berlinben dolgozik, van egy hét szabija, hajtós, de idegileg nyugis a meló, már össze is jött egy német csajjal, a szállás így megoldott, már a jövőt tervezik, de nem kiabálja el. Azt javasolja mindenkinek, aki tud, az meneküljön innen, különben is figyelemmel kíséri, mi történik itthon. Mennék én, de se nyelvtudásom, és a szakmámban is rég dolgoztam, ismeretségem sincs. A szakács ugyan így van, neki még van két éve a nyugdíjig, sz@rik rá. 

Jól esett a két sör, így tovább andalgok az úton, most már a dzseki zipzárját is lehúzom, melegszik az idő.

Rágyújtok egy autóbeállóban, a kapu épp nyílik, egy jól ismert nagygazda állna ki a kocsijával. Köszönünk, vele is megtárgyalom az időjárást, egészséget, majd a gazdálkodására térünk rá. Vakarja a fejét, még nem tudja, mit is tegyen, mit kellene termeszteni, mi érné meg. Ott van a nagy üvegház, thermálkutat is fúratott, rajta a nagy frankhitel, egyre többet kellene törleszteni, de a felvásárlási árak alacsonyak, a boltokban meg egyre magasabban adják az ő termékeit. Hogy a fenében van ez? Lehet, nem is alkudozik itt a felvásárlókkal, rabló mind, fizetni nem akarnak, de ott vannak a románok meg a szerbek, egyenesen nekik fogja eladni, azok legalább azonnal kápében kicsengetik a lóvét, és az ő himbilimbijét meg kapják be a többiek. Most is ott van harminc mázsa paradicsom az üvegházban, a boltos nyolcvanat adna érte, a felvásárló nyolcvanötöt, de tegnap már volt itt egy román, száztízért már viszi is kilóját. Nem sok, haszon sincs rajta, de ez a rohadt árfolyam, meg kereslet hiánya itthon... De akkor hogy lesz az ő nyolcvan forintos paradicsomából ezer forintos spanyol tomato az ABC-ben?

Egy idősödő asszony jön a járdán, mit jön, lebegni látszik, akkora narancsszínű kitűzővel a kabátján, mint egy palacsintasütő. Látásból ismerem, de már nem köszönök neki, mert már egy éve nem köszönök vissza, persze a gazda az köszön, hisz korábban mondta, együtt jártak gimibe harminc éve. Persze az öregasszony felhúzott orral ellebeg mellettünk, a gazda rá is rivall, hogy köszönhetne ez a vén qrva, és megbánta, hogy még akkor orrba-szájba beléhelyezte, mint a fél gimnázium. Meg is jegyzi utána, hogy mekkora nagy céda volt, ha nem is ő volt a jó csaj, de legalább mindenkinek odatartotta. Kiröhögjük magunkat, aztán már megyek is tovább.

Közeledek az ABC, meg a főtér felé, így látszik, hogy itt már közmunka folyik, hisz a szemét, az ősztől megmaradt lomb, a kihúzgált gyom már át van csoportosítva, nem ott domborodnak a halmok, ahol tegnap. Vagy hatan sárga mellényben támasztják a gereblyét, a hetedik a már tiszta kisárgult pázsitot vakargatja. Ismerem mindegyiket, köszönünk, az egyik kér egy cigit, de mivel kettő van a dobozban, vinné mindkettőt. Egyiket viheti, mondom, de megköszöni, és az isten is áldjon meg. Megáldott.

A suszter üzletéhez érek, a rácsos ajtót nyitogatja. Köszönünk, majd leállok vele beszélgetni, hisz az önkormányzatban képviselő. Meg is kérdem, mizújs a városházán. Szar. Bővebben? Megasz@r. Lóvé nincs, a város pénzéből felújított intézményeket lenyúlta az állam, támogatás nincs, de üzemeltesse a város, a mezőgazdasági felvásárló telep, melynek negyedrésze a városé, csődben, de nem támogatja a város, ha őt sem támogatják a válságra, meg is vétózták többen.
Minek oda lóvé, ha a polgármester is tulaj benne, meg egy képviselő is, ha lenyúlják. Ott a másik felvásárló, tisztán családi vállalkozás, az miért nem ment csődbe akkor? Csatornázás? Nem lesz. Vagy ha lesz, akkor csak döcögve. A telkenkénti önrészt, majd százezer forintot most akarták volna beszedni, de akkor se biztos, hogy lesz csatorna, így ezt is megvétózták. A pályázatot visszadobták, mert az új jegyző aki egy nagy-nagy ember rokona, a régi jó pályázatot visszavonta, újat írt, azt meg visszadobták, mert irka-firkára nem adnak Eu-s pénzt. És különben is, ő meg bezárja a cipészműhelyt, mert míg tavalyelőttig heti három-négy pár lábbelit készítettek vele, az utóbbi öt hónapban örül, ha hetente egy pertlit el tud adni. Aztán nézi a lábamat, megnyugtatom, ami zipzáras csizmát ő készített, meg van, otthon van, olyan mint az új, de itt a jó idő, most megteszi egy kínai sz@r is. Ezt szinte minden alkalommal eljátsszuk. Ezután megegyeztünk, hogy erre a fazonra ő is tudna csinálni, de nem tudnám kifizetni, még ha baráti árat is számolna.

Így tovább indulok, Mindjárt itt a bolt, no meg a polgármesteri hivatal is, meg a templom is, mert látni, hogy a zöld terület az út, a járda, a parkolók körül virágosítva van, és a körforgalomnál is épp négy sárga mellényes díszitgeti a drága pénzért odaépített csempézett szökőkutat. Addig is volt legalább öt embernek egy havi munka. Csak azok sem értik, hogy miért kaptak nagysokára minimálbért, ha az újságban tízmilliókról beszéltek, ráadásul az egész szökőkút, még egymillát sem ér.

Odaérek az ABC-hez, az üveg portálról visszaverődik az éles napsugár, a bejáratban majd összeütközök a körzeti orvossal. Mondja, jövőhéten feltétlenül menjek hozzá, kinek adja át a kartonokat, melyik másik orvosnak, mert ő és felesége, aki a gimiben francia szakos nyelvtanár, kiköltöznek az Atlanti-óceán partjára, viszlát Magyarország. Persze, majd megyek, megígérem, aztán végre bent vagyok az eladótérben.

Odabent nagyüzem, az eladók az árazógéppel címkézik át a polcon lévő dolgokat. Meg is kérdem, mi ez a nagy kapkodás. De aztán látom. Kutyakonzerv 220 helyett 290, mosószer 860 helyett 960, a tej 159 helyett 189, az olaj 489 helyett 569-be kerül, és a tojás is - tisztán emlékszem - január végén 360 volt, most 580 forint!

Hurrá, szép idő van, süt végre a nap, jó idő van, nemsoká húsvét!

Összeválogatom a szükséges dolgokat, megyek a pénztárhoz. Az előttem lévő sorban egy töpörödött idős nő sajnálkozik, azt hitte, elég lesz a pénze, de százötvennel kevesebb van nála, mit is tegyen vissza. A pénztáros mondja, vigye nyugodtan, majd máskor behozza azt a százötvenet, de amaz szégyenlősködik, sőt, majdnem sírva fakad, ilyen nem fordult még elő vele. Sorra kerülök, én is majd ötszázzal többet fizetek mint eddig, ugyanezekért, épp hogy némi aprót visszakapok. Mivel többen nem várnak, a pénztáros nő mondja, hogy ma már öten voltak, akiknek nem volt elég a pénzük, nem is tudja, mi lesz itt. Két eladónak is felmondott a tulaj, nem tudja fizetni őket, a kereslet egy év alatt majdnem a felére esett, ráadásul ő utánuk is több adót kell fizetnie, és a keresetük is csökkent.

Elpakoltam a cuccokat a szatyorba, és az üzletből kilépve találkozok egy régi kollégával. Rögtön nagy hangon, kárörvendőn megjegyzi, hogy kitoltak velünk, hogy csökkentették a nyugdíjat, de bezzeg neki nem, igaz, ő már hatvan éves. És még van pofája röhögni. Ilyen volt régen is, ő volt a minta, aki határidőre letudott minden iratot, igaz, tettest is csak a Derrick sorozatban látott. Megvigasztalom, hogy nem eszik forrón a kását, úgy hírlik, júniustól 20%-kal csökkentik a nyugdíjat, főleg az övét. Egyből kiakadt. Én röhögtem most ki, aztán kétségek közt otthagytam. Mert megérdemli.
Hm... valahogy jól esett gonoszkodni vele.

Most már nagyon meleg van, a dzseki alól leveszem a pulóvert, bele a szatyorba, és most ezen a szép tavaszi délelőtt egyenesen megyek haza az út árnyékos oldalán.

A cipész műhely nyitva, de senki nincs bent, a körzeti orvos már pakolja az újonan vett bőröndjeit a nagy utazáshoz, a kocsmáros is egyedül unatkozik kint a teraszon, a kisboltos az ajtóban áll vevőre várva. A közmunkások unottan gereblyézik a szeméthalmot egy újabb kupacba, a kőműves mester is pakolja furgonjába a szerszámait, csomagjait az embereivel. A túloldalon a narancsos plecsnis vén céda libeg, glória ragyog a feje fölött, Tóni tanyás gazda is visszaérkezett a tanyáról a kis teherautóval, a tanya irányában tömény fekete füst emelkedik. Kiszáll a kocsijából, egy nagy kannából valamit az utastérbe locsol, majd meggyújtja, és sátáni kacajjal körbetáncolja.
Hazaérve látom, hogy a szomszédnál mentőautó indul, az asszony sír, kérdésemre mondja, most volt a városban, megvonták az ura rokkant nyugdíját, meg se vizsgálták, itthon szívrohamot kapott, lehet, az utolsót.

Most már nagyon meleg van, süt a nap.
Lassan két éve másként.

Kulcsszavak: süt a Nap, falvak, válság


Támogasd az oldalt!

Hozzászólások

Fery2012. március 28. 09:34:20Válasz
Megértelek Máté, hogy kiakadtál. Régen egy faluban, ha végigmentél az utcán, egy csomó vidám ember beszélgetett. Ma vagy kihaltak a falvak utcái, vagy kesergő emberek tömege fogad, és csak a nyomorról lehet beszélgetni. Pontosan ahogy leírtad....
Felhasználónév:
e-Mail cím:
Üzeneted szövege: