Nehéz az élet


Létrehozva: 2012. március 9. 18:11:02 | Megtekintve: 2430x | Kategória: Mindenféle | Utolsó módosítás: 2012. március 26. 09:23:20 [VtSoftware]


Szerző: Matteo
Jozsó összehúzta a dzsekijét, és mégjobban belehúzott. A sötétben a bringa zötykölődött vele a töredezett aszfalton, nem látta a kátyúkat. Nem akarta kivilágítani magát, elvégre lopni megy. Azzal vígasztalta magát, hogy úgyis nagy a munkanélküliség, valamiből meg meg kell élni. Igaz, 1988 előtt többször is űlt közveszélyes munkakerülésért, akkor sem szeretett dolgozni. Főleg most, hogy nyakra-főre segélyezik. Minek dolgozzon, hisz oly keveset fizetnének, a segély meg majdnem annyi, mint ami fizetést kapna. De most viszont csak el kell menni valami lóvét szerezni, a segélyosztás még messze van, és a bor árát is felemelték, a játékgép meg nem adta a várt nyereményt, az asszony is ugat otthon.

Nem messze az útkanyar után a faluszéli vegyesbolt lámpái égtek, hamarosan megérkezett. Ha jól számolta ki, most két óra lehet, ilyenkor alszanak a legjobban az emberek, de tegnap kifigyelte, a legszélső ház is ötven méterre van a bolttól, ott öregek laknak, bizonyára süketek mint az ágyú. A kerékpárt a bolt mögé tolta, és az egyik bokor alá csúsztatta. Az üzlet mögött árnyék volt, az útcai világítás a kis épület előtt pislákolt. Várt egy kicsit, majd gyufát vett elő, és annak fényénél körbenézett.

- A redvába! - horkant fel Jozsó.

Az ablakon rács volt, az ajtó fémből készült, és két nagy pánttal volt lezárva. Elővette a vastag betonacélt a bringa vázáról, amit magával hozott, és az ablakrácshoz dugta, a lábát megtámasztotta a falon, és a két középső rácsot feszegette. Hamarosan elpattant az egyik a keresztvasról, felnyomta. Még így is szűk volt a rés a két szélső rács között, de befér. Az ablak régi volt, egy erőteljes nyomásra a két szárny kinyílt, és kitörte a belső szárnyak üvegezését.

Jozsó hosszasan fülelt, de semmi mozgást nem észlet a távolban. Úgy öt percet várhatott, mikor újra az ablakhoz ment, és a két belső szárny kallantyúját kinyitotta. Közben megvágta a kezét az üvegcserepekben, szitkozódva kötötte be a piszkos zsebkendőjével a tenyerét. Mégegyszer körbenézett, majd bepréselte magát az ablakon, és ráesett az alatta lévő rekeszekre, ami vele együtt szétgurult a földön az üvegekkel együtt. Csörömpölve gurultak a sörösüvegek, néhány széttört, végighasította karját, térdét, és az arcát. Hát ez nem igaz! Még csak az kéne, hogy nincs lóvé a kasszában. A sötét raktárból kibotorkált az eladótérbe, ahova az utcai világítás fénye már bekandikált az ablakokon.

A pénztárgéphez ment, a fiókja nyitva. Csak fémpénzek voltak, egy, kettő és ötforintosok. Talán ha egy százas van az egész. Felemelte a fiók betétjét, de nem volt alatta pénz. Jozsó káromkodott egy cifrát. A pult fiókjaiban csak számlákat, szállítóleveleket látott, kidobálta mindet. Sehol a lóvé! A polcról a drágább italokat a pultra tette, több karton cigarettát is előkészített, majd felnyalábolta, és a raktárban az ablakhoz vitte. Kiszorta az ablakon, majd visszament. Összehúzta magán a dzsekit, és a nyakánál hagyott kis résen becsusztatta a konyakot, néhány zacskó mogyorót, két rúd szalámit. A dzseki gumírozott allja nem engedte, hogy kisessenek. Mielőtt távozott volna, egy kisüveg konyakot felhajtott, majd kimászott az ablakon.

Már kint lógott félig, mikor megakadt. Újfent káromkodott, lehetett volna annyi esze, hogy ezt is kiszorja ami a dzsekijében van, aztán másszon ki. Ahogy igyekezett visszamászni, belekapaszkodott a kifeszített acélrúdba, de az beleakadt a nyakánál, nem tudott visszamenni. Minél jobban ficánkolt, annál jobban beszorult. Lába a levegőben lógott belülről, még csak tolni sem tudta magát. Fél órán keresztül próbálta magát vagy ki, vagy betolni, de a gömbacél már felszúrta a dzsekijét, és a dereka is kivolt, az inge, trikója is kihúzódott a nadrágjából. Lihegve gondolkodott, mit tehetne. Semmit, hiába tett még egy utolsó erőfeszítést. Aztán a védőbeszédén gondolkodott. Úgysem hiszik el neki. Vajon mennyi lehet az idő? Mielőtt magában megsaccolta volna, a faluban a toronyóra hármat ütött. Tehát három óra. Egyre hűvösebb lett, hiába van október eleje, az éjszakák már hidegek. Egy kis huzat is volt, a dereka egyre jobban fázott, néha a foga is vacogott.

Legalább valamelyik piát elérné, ott van előtte a földön, de hiába nyújtóztatta a kezét, nem érte el. Próbált a zsebe felé kotorászni, de a rácsok keresztvasától nem tudta a karját megfelelően használni. Hát nem iszol, Jozsó! Lassan négy óra lett, majd negyed öt. Aztán egyszercsak zajt hallott. Valaki jön! Hallotta, hogy az út felől kulccsal nyitják az ajtót, aztán egy férfi, és egy női hang.

- Gyere már! - szolt a férfi. - itt bent nincs szél, vetkőzzünk!
- Ugyan Pista! Sietnem kell, mindjárt jönnek. - mondta a nő.
- Szarok rá! Úgy esz a fene érted, megbolondulok!
- Látod, hogy össze kell pakolni, az a bolond Maris szétszort tegnap mindent.
- Majd segítek utána, gyere! Itt a pulton!
- Jaj, Pista.... szeretlek!

Ezután Jozsó a halk cuppanásokat, sóhajokat hallotta, majd ahogy mindketten egyszerre elélveznek. Jozsó kezdte sejteni, hogy rövidesen megtalálják, és ha kapcsolnak, hogy kihallgatta szerelmeskedésüket... Hát nagy pofonok lesznek itt! Azok ketten még az eladótérben elkezdtek összepakolni, majd hirtelen csönd lett. Végül a nő szólalt meg.

- Te Pista! Valami nincs rendben! Itt betörtek!
- A qrva istenit! Tényleg! Megnézem a raktárt is!

A férfi, egy nagy darab traktoros, belépett az ajtón, felkapcsolta a villanyt, aztán nézte az ablakból lógó Jozsó fenekét. Jozsó könyörgő szemmel tekintett hátra a traktorosra.

- Kírem szípen .... Ídös drága nagytenyerű ... Ha lehetne.... megmagyarázom....
- Eeegen? Megmagyarázod? - a pasas már gyürte fel az ing ujját a karján, vészesen lóbálta lapát nagy tenyerét. - Majd én is magyarázok neked valamit, te zsivány!

A hatalmas tenyér akkorát csattant a hátán, mint egy puskalövés. Jozsó úgy érezte, mintha tüzet raktak volna rajta, a szusz is kiröppent belőle, aztán meglepődve konstatálta, hogy kétszer fenékberugták, majdnem agyrázkódást kapott.

- A te qrva anyádat! Te szemét! Most ittmaradsz, míg nem jönnek a zsaruk!

A nő is benézett az ajtón.
- Jesszusom! Mit keres ez ott?
- Beszorult a mocsok! Telefonálj a rendőrségre!

A férfi ottmaradt a raktárban, vigyázott Jozsóra. Hogy ne unatkozzon, válogatott szidalmakat szort rá, amit néhány seggberugással koronázott meg. Közben a bolt előtt a buszmegállóba néhányan érkeztek, akik a városba, vagy a közeli majorba mentek volna dolgozni. Mivel a busz még messze jár, a szokásos kétdekásat megvették volna, azonban a nő az ajtóban állva eltessékelte őket, betörtek, ma reggel nincs kiszolgálás. A munkába igyekvők igen kíváncsiak voltak, megkerülték a kis épületet, ahol meglátták az ablakban lógó Jozsót.

- Nédda! A qrva anyját! Jóska! Tóni! Ezt nézzétek!
- Na, mi van?... Húúú! A mocsok!
- Miattad nem bírjuk meginni a szíverősítőt, te betyár!?!

Jozsó rosszat sejtett. Itt mindjárt alapos verésben fog részesülni! Hol vannak már a rendőrök? Az egyik lakatoslegény egy csillagszórós pofont akasztott le, a mellette álló zsákoló munkás is egy dörgedelmes sallert nyomott a pofájára. Közben az újonnan jöttek is sorbaálltak, az egyik már bele is köpött a tenyerébe, összedörgölte, és már zúgott is a hatalmas tenyér Jozsó fejére. És a rendőrök még mindig nem jöttek.
Míg a buszravárók Jozsó fülét, orrát tekergették, a nő az eladótérben becsukta az ajtót, és zsörtölődött. Később bement az udvarlójához, aki már megunta Jozsó seggberugdosását, és az egyik rekeszen ülve egy sörösüvegből kortyolgatott. A nő elsopánkodott a dolgon, a férfi vígasztalta. Közben a busz megérkezett, és a többiek elmentek.

- De soká jönnek ezek a zsernyákok! - dörmögte a férfi.
- Jézusom! - kiáltott fel a nő. - elfelejtettem telefonálni!
- Na, fújd fel! Akkor szoljál nekik!

Kulcsszavak: jozsó, sör, pofon


Támogasd az oldalt!

Hozzászólások

Nincs hozzászólás...

Legyél Te az első aki kinyilvánítod a véleményed!
Felhasználónév:
e-Mail cím:
Üzeneted szövege: