Majd valamikor


Létrehozva: 2013. január 21. 18:57:46 | Megtekintve: 2626x | Kategória: Mindenféle | Utolsó módosítás: 2013. január 21. 20:02:37 [Fery]


Szerző: Matteo
Roki egy kétszobás kis lakásban lakott a külvárosban. Felesége meghalt a bánatban, évek óta csak fogyott, testileg, lelkileg. Valahol belül siratta a fiait, az egyik Doverben, a másik Philadelphiában élt. Míg volt internet, eleinte ritkán, majd sürűbben beszélgettek, írtak egymásnak, de aztán az is ritkult, már heti egy-két alkalommal tudtak beszélni. Van munkájuk, az egyik újságíró, egy kis helyi lappban Doverben, vagy besegít a körzeti rádióban, vagy a BBC-nek, a másik épületgépész, a Philadelphiai városi fenntartónál. Nősek, gyerek is van. Aztán megszünt az internet. A csúnya kapitalista multikat kiutálták, a nemzeti hirközlő rendszere döglődött, aztán rövid úton meg is szüntették. Fél évvel később a telefon is így járt.
Roki hatvan évesen magányosan éldegélt már két éve, fiaitól is csak egy-egy levél érkezett azóta. Nyugdíja teljesen elment a rezsire, és a propagandával ellentétben az övé még csökkent is, ráadásul visszamenőlegesen. El volt fásulva, nem érdekelte semmi. Tévéje is csak azért volt, hogy az évekkel ezelőtt összegyűjtött cd-n tárolt filmjeit nézegesse, a négy állami adó nem érdekelte, hazudik úgy is.
Ja, hazudik. Fél éve egy híradót nézett meg, hogy itt, a kerületükben az utcákat felújították, házakat kitatarozták, micsoda árubőség.... és a valóság csak annyi volt, hogy a máladozó vakolatra valami festéket kentek két házon, a boltban meg a parizer mégjobban zöldre volt rohadva, és volt két bolgár halkonzerv is.
Mig látott a félhomályos lakásban, Roki kitakarított, kiszellőztetett. Odakint az őszi eső szemerkélt. Munkája befejeztével be akarta gyujtani a konvektort, de nem sikerült, a gáz sziszegését sem hallotta. Megint nincs gáz. És egyre sűrübben. Persze, hallotta ő, mondogatta néhány, hogy hallotta a hírekben, az általános válságról beszéltek, meg ellenséges imperialista cselszövésről. Hát hogyne. Roki ezt nem vette be. Még annak idején nyolc-tíz éve agitált, hogy hova fog mind ez vezetni. De csak birka emberekkel találkozott. Hasonló gondolkodásúak, mint ő, összeálltak, alakult más hasonló szervezet is, majd rájöttek, hogy mindegyik önjelölt vezető csak a saját hasznát leste. Lassan elmaradtak a találkozók, aztán Roki belefáradt. Csináljon mindenki azt, amit akar. Mogorva lett, senki nem akart vele szóba állni. És hogy felesége is elment, már csak vegetált.
Csöngettek. Ki a fene lehet az, ilyenkor? A háztömb bizalmi volt az, ajtónyitáskor már nyomakodott volna be, de Roki szilárdan tartotta az ajtót a résben állva.
- Csak azért jöttem Varga úr, hogy szóljak, jövő héten a felújítási törlesztés újabb emelését beszéljük meg itt a lépcsőházban.
- Jó, persze, tudom. - morogta Roki. - Olvastam a kiírást.
A bizalmi, vékony kis emberke nagy vízfejjel, Roki mellett befelé lesekedett a sötét lakásba.
- Jól van, Varga úr? - de közben sem nézett Rokira, lábujjhegyre emelkedve lesett be.
- Jól. - röffent rá roki, és becsukta az ajtót.
- Még jövök, Varga úr, hozom az új csekkeket! - kabált kint a bizalmi.
- Anyádat. - mordult Roki.
A konyhában elővett egy kis tegnapi kenyeret, megkente gyümölcsízzel, hogy egyen. Valahogy melankólikusan gondolt arra, hogy ilyet valamikor a hatvanas években evett, hitlerszalonnának hívták. Még csak az első falatnál tartott, megint csöngettek. Biztos hozta az a majom a csekkeket, gondolta Roki. Majd a leveles nyíláson bedobja. Második falat, és megint csengetés, de hosszan. Roki káromkodva felkelt, az ajtóhoz csoszogott.
Egy nála fejjel magasabb jól öltözött férfi állt az ajtóban, aki amint meglátta Rokit, mosolyra váltott az arca.
- Mit akar? - kérdezte Roki.
- Szia apa!
Roki nem hitt a szemének. Laci az! Laci, a nagyobbik fia, aki Doverben lakik.
László átölelte az apját, egy puszit nyomott a homlokára. Roki elérzékenyült, két éve semmit nem tudott a fiairól, az asszony temetése óta. Egy percig ott álltak egymást átölelve az ajtóban.
- Na, gyerebe fiam, gyere. Ülj le itt a szobában. Nem tudlak mivel megkínálni, mert nem számítottam....
- Nem baj, apa. - mondta László, a szobába lépve azonban nem ült le, a félhomályban a hosszú kabátja zsebében tartott kézzel állt.
- Készülj apa, elmegyünk.
Roki nem értette.
- Mit? Hova megyünk?
- Jössz velem. Nem maradhatsz itt.
- Jó, de hova mennék én, hát mit csinálunk?
- Apa! Hallgatsz te híreket?
- Ritkán... úgy néha... Valamikor, mikor is? Úgy pár hónapja.
- Apa! Jövő héttől útlevél kell, ha külföldre akarsz menni. Kapj össze néhány cuccot, jössz velem.
- Hova, fiam?
- Jössz velem Doverbe.
- Mit csináljak én ott? Hogyan menjek, hisz nincs olyan ruhám...
- Apa! Semmit nem kell hozni, csak azt, amit elbirsz. Három óra mulva megy egy gép Londonba, a jegyedet is megvettem.
Roki még mindig idegesen téblábolt, hol az egyik, hol a másik szekrényhez ment, de nem nyitotta ki, hol a fiára nézett, hol a szoba másik sarkába..
- Haladjál! - szolt László - Vegyél fel utcai ruhát, meg amit szükségesnek látsz, tedd bele egy táskába, és gyerünk.
Roki reszkető kezekkel kivett néhány ruhát, majd átöltözött, közben a fia nógatta, mint örmester az újonc katonát.
- De hogy készüljek, hát mit vigyek... mennyi dőre, fiam.
- Apa! Félreértettél. - mondta Laci. - Nem kirándulni megyünk, hanem jössz velem örökre.
- Orökre? De hogy? Hisz itt ez a lakás... És olyan rendetlenség is van...
- Ne törödj vele, apa! Még két és fél óra, indul a gép, a többiek meg itt lent várnak...
- Milyen többiek?
- A stábom. Elmentünk Pécsre riportot készíteni, de visszavonták az engedélyt, Te jössz velem, kivisznek a reptérre, Ők hazamennek a busszal, én meg veled a géppel Londonba.
Roki elkezdte kipakolni a táskát.
- Akkor nekem.... nekem mást kell pakolni... Az emlékek, a fényképek... a tárgyaim.
Roki megszédult, leroskadt a fotelba.
- Várj, fiam, mindjárt jobban leszek.
- Csináljak egy kávét: - kérdezte László
- Kávét? Egy éve nem kapni kávét! Hol élsz? ... Ja, persze. Na, fiam, ott a tévé alatt a komódban. Az alsó két fiókban, ott vannak a fényképek, meg cédék, azokon is vannak képek még régről. Viszem... meg találsz ott egy cipős dobozt. Viszem azt is.
László elóvett egy erős műanyag szatyrot, és a fiókok tartalmát belezúdította. Egy keretezett obsítos levél is volt ott, Varga Zoltán örnagy úr nevére kiállítva, meg néhány vállap, kitüntetések.
- Azt is fiam, azt is.
A szatyor épp hogy csak tele lett.
- Na, apa, mehetünk?
- Igen, fiam... de a lakóbizalminak szólni kell...
- Apa!
- Persze... lóf@szt! Had egye a fene, hogy mi történhetett.
A sötét folyosón és lépcsőházban nem találkoztak senkivel, a kisbuszba szállva azonban még látta az utcán ténfergő és kíváncsiskodó bizalmit.
Roki pár szót tudott angolul, a reptérig a bent ülőkkel eltársalgott a rossz időjárásról, a türhető egészségről. A reptéren gyorsan átestek a formaságokon, a vámtiszt megmosolyogta Roki holmilyait, de mivel nem talált géppisztolyt, robbanóanyagot, kellemes utat kívánt, és halkan még hozzátette, hogy ha teheti, majd szökik ő is. Rokinak már csak a kifutón gurulva a géppel jutott az eszébe, hogy vagy húsz éve a munkatársak voltak azzal a sráccal egy évig a bűnügyi osztályon.
Hiába lesett ki az ablakon, nem voltak kint fények, a felhók, a köd mindent eltakart, és egy óra mulva ugyan így London felett is. Miután a terminálon is kiléptek, Egy Lászlóhoz hasonló férfi lépett elébük.
- Szia apa!
Roki szeme elkerekedett.
- Lalikám! - kiáltott fel.
Lajos, a másik fia. Kellően meglapogatták egymás hátát, köszöntötték egymást.
- Átjöttem, - mondta Lajos- mert Laci már egy hónapja tervezi, hogy elhoz. Mondom, ezt nem hagyom ki.
- Úgy örülök, fiaim, úgy örülök. Jaj, de jó így együtt.
Sokáig sétáltak, míg a parkolóban odaértek egy Roverhez.
- Na, ezzel megyünk haza. - mondta László - Sokáig tart, de majd beugrunk vacsizni, meg sörözni....
- Jaj, én olyan fáradt vagyok. Meg késő is van, kilenc óra...
- Kilenckor kezdődik az élet, apa! Na, jó, hazamegyünk, nem állunk meg.
Roki beült hátra Lajossal.
- Na, apa, - mondta Lajos. Míg elrendeződik itt Laciéknál, jövőhéten viszlek hozzám, van három hét szabim, és horgászunk egyet az óceánban. Kicsit nagyobb mint a Tisza, de megint együtt lessük a halakat.
Roki elfészkelódött az ülésen.
- Olyan jó.... olyan jó.
És Roki évek multán a legszebb álmát aludta Doverig.

Kulcsszavak: Roki eső London


Támogasd az oldalt!

Hozzászólások

Nincs hozzászólás...

Legyél Te az első aki kinyilvánítod a véleményed!
Felhasználónév:
e-Mail cím:
Üzeneted szövege:
goats-variorum
goats-variorum
goats-variorum
goats-variorum