Szerző: FeryTegnap eljuttatunk egy üzenetet a világnak. Egy üzenetet, mely igaz, hogy csak egyetlen sor volt, egy rövid és tömör levél. De ütősre sikeredett, pedig csak annyi állt a levélben, hogy Magyarország, nem azonos Orbán Viktorral. Hogy hiába nyert választást a Fidesz, az embereknek mégsem kell.

És biztos, hogy megértették, biztos, hogy célba talált. Olvastam, hogy voltak gondok itt-ott a szervezéssel.
Nem baj, hiszen mint mindent, a demokráciát, a demokráciáért való harcot is tanulni kell. Meg kell tanulni élni a jogokkal, meg kell tanulni tüntetni is érte. Nem sikerülhet minden elsőre. Most elkezdtük lerakni az alapokat, majd jönnek a falak meg a tető. Nem kezdhetünk a kéménnyel, mert a fejünkre esik az egész. Elindultunk.

Előttünk egy torony. Valahogy fel kell jutni a tetejére.

A második emeleten tartunk, az irány jó. A tempó meg olyan amilyen, de ha elkeseredve megállunk, akkor sosem jutunk fel.
Menni kell, ki mikor tud, kinek mikor lehetősége van, de a cél előttünk van, menni kell.

Ha elindulsz egy haverhoz sörözni, és az ötödiken lakik, nem fordulsz vissza az elsőről.

Látta a világ, hogy mi történt az elmúlt hetekben, most már el fogják kezdeni felfogni, hogy Magyarország nem azonos Orbán Viktorral. És ez fontos.
Nem sikerülhet mindig minden elsőre. A szervezés majd alakul, de lássa a kormány és lássa a világ, hogy a Magyar ember azt ordítja, eddig és ne tovább.

Akkor majd alakul ez szépen...

Csak nem szabad abbahagyni, nem szabad elpihenni a babérokon. Ütni kell a vasat amíg meleg, mert ha kihűl, már hiába ütöd, visszapattan a kalapács, cél nélkül, eredmény nélkül. Végigment a világon a múltkori százezres tömeg a csillogó sziluettje, most végig megy az, hogy számos városban mentek utcára az emberek. Tömegek kiáltották a kétségbeesés szavait világgá, tömegek próbálták megértetni a világgal, hogy megelégelte az ország a sanyargatást. Nagyon megelégelte.

Lehet, sőt valószínű, hogy ez a kormány, nem fog érteni ebből. Még nem. De a huszadik ilyen nap, már megértetheti vele, és megértetheti Európával és a világgal, hogy miért küzdenek itt az emberek.
De menni kell. Kint kell lenni az utcán, állni a vártán, mikor csak az ember megteheti. Meg kell találni azokat, akiket képesek ezt megszervezni, akik érzik magukban az elhivatottságot, hogy tömegek élén szálljanak szembe a zsarnoksággal.

És menni fognak az emberek. Az elmúlt hetekben kiviláglott, hogy az emberek már elkezdték ledobni a félelem béklyóit. Lassan felülkerekedik az rettegésen az élni akarás, a tenni akarás. Rájönnek az emberek lassan, hogy a kezükbe kell venni a sorsukat, mert mostanra tisztán látszik, hogy rossz kezekbe adták. Méghozzá nagyon rossz kezekbe.
Olyan kézbe mely visszaélt vele, olyan kézbe, mely az utolsó filléreiket is elveszi, olyan kezekbe, mely rabszolgává teszi saját nemzetének polgárait.
Mára egyre többen ismerik ezt fel.

Az ország sorsa, most a civilek kezében van. Az ellenzéki pártok gyakorlatilag nem léteznek. Egymást ölik, ahelyett, szimpatizánsaikat buzdítanák arra, hogy álljanak ki magukért, hogy támogassák a civil társadalom kezdeményezését. De én nem találkoztam ilyen felhívással, a pártok lapítanak. Kár, pedig az idők szavát meg kellene, hogy értsék.

Nem értik, vagy nem is akarják érteni. Én hajlok az utóbbira, főleg annak fényében, amit az elmúlt években tettek. Vagyis nem tettek. Nem álltak ki a népért, nem álltak ki a szavazóikért, felőrölte erejüket az egymás elleni háború. Az ellenzék évek óta fordítva ül a lovon, fogalma sincs merre van az ellenség.

De a civilek most megmutatták. Megmutatták, hogy már nem várnak a pártokra, hogy már elegük lett. És ez így jó.

Egy régi nóta jut eszembe....

Álmodtál, ébredtél, vártál rá, hogy felnőtt légy.
Felnőttél, más lettél, minden álmod elmúlt rég...
Menj az úton menj tovább, ne nézz, ne nézz vissza már.....

Támogasd az oldalt!