Szerző: FeryElkövetkezett 2012. Március 10.-e. Vártuk. Nem kicsit, nagyon. Függetlenül attól, hogy pár héttel ezelőtt már leírtam, hogy ami a Szolidaritás vezetőségében történt, azt nem lehet emberek tömegeinek elvesztése nélkül megcsinálni. Sejtettem, hogy ebből lesznek még problémák. Lettek is, elkezdődött az erózió, sorra morzsolódtak le az emberek, a területi koordinátorok, a tagok és a szimpatizánsok. Persze előkerült a klikkesedés is, ki ide, ki oda, ki amoda húzott, jó magyar szokás szerint, és ezt főleg azokra értem akik ahelyett, hogy logikusan átgondolták volna a dolgokat, csípőből kikiáltották bűnösnek egyiket vagy másikat. Ehhez nagyon nagy mértékben hozzájárult az, hogy jó néhány napig senkinek semmiféle információja nem volt a történtekkel kapcsolatban. Persze pár nap múlva jöttek magyarázatok, de valahogy egyik sem volt kerek. Sem Kornél pártvonali problémájával kapcsoltban, sem pedig a Szolidaritás tagjainak megkérdőjelezett valódi tagságával kapcsolatban. Kónya Péter levele, nagyon komoly vitákat és felháborodást váltott ki. Pedig ez, talán a legrosszabb stratégia, és pont ez az, ami miatt valószínűleg, már nem is nagyon lehet megállítani a széthullást. Tenném hozzá, nem bűnöst akarok keresni. Mindenképpen rossz ötletnek tartottam Kornél hirtelen, gyakorlatilag magyarázat nélküli eltávolítását. Aztán még jobban megdöbbentem, mikor később, meghallottam az indokokat. De megint csak az volt az első gondolatom, hogy miért MOST...???  Miért a márciusra tervezett giga tüntetés előtt pár héttel. Miért akkor, amikor teljes erővel dolgozni kellett volna azon, hogy az emberek bizalmával élve megszervezze a Szolidaritás az eddigi legnagyobb demonstrációt.

Miért MOST...???  MIÉRT...???

Valahogy nem kerek ez a történet nekem még mindig. Magam részéről a Szolidaritás vezetőségét, mindig a két srác jelentette, Őket ismertem, személyesen is. Székelyékkel egyszer találkoztam, valamelyik Demón, talán az Operánál. Nem tudom már. De végül is mindegy. De egy biztos. Ekkora szarvashibát elkövetni, mint a márciusi dátum figyelmen kívül hagyása...az egyszerűen vicc. Nem lett volna szabad szétszakítani a mozgalmat. De megtörtént.
Aztán eljött a nap. Egy Giga tüntetés várományosa lett volna ez a a délután. Tüntetés az volt....Volt...??? 

Nem nevezném igazán tüntetésnek. Talán a majálissal egybekötött demonstráció, megfelelőbb elnevezés lenne. Mert lassan el kellene kezdeni elgondolkodni azon, hogy igazán mit is jelent az a szó, hogy tüntetés. Mert véleményem szerint ezek a zenés, táncos, műsoros összejövetelek, ezek nem tüntetések.  Már az Operánál komoly ellenérzéseim voltak, a fokhagymagyar idiotizmus, és a csujogatós után. Na ezt, most azért egy-két igen érdekesen előadott, elhadart verssel, meg némi jó kis mulatós zenével, sikerült is alul múlni. Mindjárt hozzátenném azért, nem a zenével volt bajom, szeretem én is a jó kis mulatóst. Majálison, esküvőn. Nem pedig a Kossuth téren. Persze szívesen hallgatom Iványi Gábort, Kornis Mihályt.

Kónya Pétertől viszont sokkal többet vártam. Amit elmondott - szó szerint elmondott, pedig ott a színpadon nem beszélni kell - az langyos volt és lagymatag. Hiányzott belőle a hétpróbás katona lelkesedése, és az a tűz ami képes lenne megmozgatni az embereket. Hiányzott az "UTÁNAM" mentalitás. Hiányzott az, hogy itt már nincs mese, cselekedni kell. Hiányzott a vezéregyéniség elsöprő ereje. Nem volt sehol. És amit elmondott, az sokkal inkább egy politikai vetülete volt a jövőnek, egy majdan leváltandó kormány helyébe lépő politikai csoportosulás programja. Egyszóval, szerény véleményem szerint gyengécskére sikeredett műsor nézői lehettünk.

Van egy kicsiny problémám a létszámmal is. Akik mai napon a Kossuth téren megjelentek, mindent alkottak, csak ütőképes tömeget nem. Jó esetben 10 ezer körül lehetett a létszám. Siralmas. Az Operánál majd tízszer ennyien voltunk. De akkor még egységesnek látszott a szolidaritás. Félreértés ne essék, minden tiszteletem azoké az embereké akik ma is ott voltak. Sokan egyéni érzelmeiket félretéve, mégis kimentek ma Kossuth térre. Nem rajtuk múlt a kudarc. Abszolút nem. Ez nagy valószínűséggel már a szolidaritás szétszakadásának első komoly jelei. Innen, szerintem már nem nagyon lesz felfelé. A Szolidaritás tömegeket veszít, bizalmat veszít, mozgásteret veszít. Folyamatosan. Persze sokáig el fognak tartani a Szolidaritás végnapjai, lesznek kisebb-nagyobb sikerei, hullámvölgyei. Valószínűleg. De nem hiszem, hogy ebből talpra áll. Pedig ígéretesen indult, de a vezetőségben megingott bizalmat borzasztó nehéz helyreállítani, szinte lehetetlen feladatnak látszik. Valószínűleg a közeljövő el fogja dönteni a Szolidaritás további lehetőségeit.

De sajnos, azt hiszem, a mai nap volt vég kezdete...

Támogasd az oldalt!